Bronzérmet szerzett az Aljas család a 2015-ös gödi Fétis Kupán! Ezzel csapatunk valamelyest javított a gyenge tavaszi szereplés után. Fontos részlet, hogy Rami legalább 6 sms-t kapott a nap folyamán.
Miután Zoli az utolsó pillanatban bemondta az unalmast, kissé szűkös létszámmal vettük fel a harcot, de szerencsére Lackó vállalta a játékot, és komoly erősítésnek is bizonyult. A csoportkörben Roló nyitotta a góljaink sorát, és csatárunk egész nap eredményes maradt, fontos pillanatokban talált be. Ennek velünk együtt a mobilszolgáltató is örült, hiszen az sms-forgalom ugrásszerűen megnövekedett. A jól ismert lajosmizsei NNC Frogs túl erősnek bizonyult, de az utolsó mérkőzésnek úgy mentünk így is neki, hogy biztos volt a továbbjutásunk. Így az ott beszedett vereség nem osztott, nem szorzott. (Jobbulást kívánunk az Angyal Bandi FC kéztörést szenvedett játékosának!)
Uruguay 2-0 (Szolga R., Kiss L.)
NNC Frogs 0-2
Angyal Bandi FC 2-1 (Szolga R. 2)
Piktor Festék 2-3 (Csóti N., Kiss L.)
Az elődöntőben egy másik ismerős jött szemben, és a papírformának megfelelően sima vereséget szenvedtünk. Szerencsére a bronzmeccsre még egyszer összekaptuk magunkat, és a látottak alapján teljesen megérdemelten húztuk be a találkozót.
Zsideg BTK 1-5 (Szolga R.)
Bőrözők 2-0 (Szolga R., öngól)
A bronzérmek mellé egy tálca sörrel is gazdagabbak lettünk, ráadásul a szakértő zsűri döntése alapján Tibor a legjobb kapusnak járó díjat is hazahozta. (A nap hentese díjat megszavaztuk Balunak, aki ellentmondást nem tűrően aprított egész nap.) Gratula mindenkinek!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kupa. Összes bejegyzés megjelenítése

2015/06/07
2014/07/07
Bravúros bronz Kiskövesdről!
Minden idők legjobb szereplését produkálva a harmadik helyet szerezte meg az Aljas család küldöttsége a Kiskövesdi Fair Play Kupán, amelyen már negyedik ízben vettünk részt.
Mint kiderült, szerencsénk volt a csoportok sorsolásánál, hiszen a papíron leggyengébb együttesek (velünk együtt) azonos négyesbe kerültek. A kezdés előtt nem sokkal megérkeztek a csapatba jól illeszkedő vendégjátékosok Attila és Laci személyében, így a létszámmal sem volt probléma. A csoport első összecsapásán győzelmi esélyt szalasztottunk el, aztán a várakozásoknak megfelelően kikaptunk a házigazda kövesdiektől. Az eredmények ugyanakkor úgy alakultak, hogy ki-ki meccset vívhattunk a helyi egyházközség válogatottjával a csoport második helyéért, és Norbó halálpontos lövésével hoztuk is a három pontot - megérdemelten.
Claas Team 0-0
Kiskövesd 0-3
Kiskövesdi Egyházközség 1-0 (Csóti N.)
Elődöntőket szerencsére nem rendeztek, így már csak egy mérkőzést kellett lábon kihordani a nagy melegben. A Borsodi Vagányok az esélyeknek megfelelően egy szabálytalanságból induló akció végén előnybe kerültek, aztán viszont jött a fordulat! Bevetettük Esztit, aki teljesen összezavarta a riválist, egy mintaszerű akció végén Norbó kiegyenlített, sőt üres kapus ziccert rontottunk a hajrában. Jöhetett a büntetőpárbaj, amely során Tibi mindhárom lövést kinézte, így Medve a bronzig lőtte a mieinket. (Azért azt mindenképpen jegyezzük meg, hogy két rúgott góllal sikerült dobogóra állni.)
Borsodi Vagányok 1-1 (Csóti N.) - büntetőkkel: 1-0
Köszönjük a vendéglátást és az ötcsillagos ellátást a házigazdáknak, a szervezés pedig ismét kimagasló volt. Jövőre visszatérünk, ha tehetjük!

2014/06/01
Ezúttal nem jött össze az érem Gödön
Az Aljas család a 7-8. helyen végzett a Gödön rendezett Fétis Mini Világbajnokságon Honduras színeiben. Erős csoportba kerültünk, a sorsdöntő meccseken nagyon nem jött ki a lépés, de legalább a végére megérkeztek a gólok és a győzelmek. A felkészülés szempontjából a torna mindenképpen sikeresnek ítélhető.
Hollandia 0-1
A későbbi világbajnok ellen partiban voltunk, de egy pontrúgásnál történt elalvás miatt pont nélkül maradtunk.
Portugália 1-3 (Gsz.: Ábel Z.)
Gólnélküli állásnál mi hagytunk ki ezer százalékos ziccert, hátul megkaptuk a hülye gólokat, és utána hiába futottunk az eredmény után. A kapus több nagyot is védett, egyszer fejbe is lőttük, a végén pedig még egy kontrát végigvittek.
Belgium 0-1
A későbbi ezüstérmes is elismerte a meccs után, hogy mákos tésztával nyert. Üres kapura lőttünk kapufát, komoly lehetőségét hagytunk ki, egy megpattanó bedobás pedig a vesztünket eredményezte.
Uruguay 4-0 (Gsz.: Szabó M., Ábel Z., Csóti N., Szolga R.)
Végre volt némi sikerélményünk, a látottak alapján ilyen különbséggel is megérdemelten győztünk.
Chile 4-2 (Gsz.: Ábel Z. 2, Szolga R., Kívés L.)
Mindenfajta komolyságot nélkülöző találkozón vertük a fiatalokat.
A nap negatívuma, hogy Norbó (alias Édi) másik lába is megsérült, ráadásul a balossal esett baj komolyabbnak tűnik. Gyors felépülést kívánunk!

2013/06/30
Negyedik hely Kiskövesden
A negyedik helyen végzett az Aljas család a Kiskövesdi Fair Play Kupán. Csapatunk egy különdíjat azért hazahozott, hiszen Molnár Jack lett a torna legjobb kapusa.
Sajnos hamar kiderült, hogy a viadal nyitómeccse, az igen korai kezdés nem fekszik nekünk, nagyjából két perc alatt gólt is kaptunk, ez pedig - mint később kiderült - az erőfeszítések, a helyzetek ellenére a vereséget jelentette. A második összecsapás előtt így győzelmi kényszerbe kerültünk, elbírtuk viszont a nyomást, egy szép akció végén betaláltunk, hátul pedig némi szerencsével lehúztuk a rolót. A csoport utolsó meccse, a házigazdák elleni El Clásico előtt így megmaradt az esélyünk a továbbjutásra. A rangadón hamar vezetést szerzett a Kiskövesd, de 14-esünk gyorsan javította elkövetett hibáját, így döntetlennel fordultunk. Az óriási esőben, irreális körülmények között lejátszott második felvonás fénypontja Norbó eurogólja volt, amely megágyazott a sikernek.
Vajdácskai Ultra Korrektek 0-1
Tokaj 1-0 (Szabó M.)
Kiskövesd 3-1 (Szabó M., Csóti N., Simkó L.)
A megszerzett hat pont a csoport második helyét jelentette, így a bronzéremért küzdhettünk. A kisdöntőben az ellenfél játszott fölényben, a legnagyobb ziccert viszont mi hagytuk ki. Az orosz rulett során sajnos teljesen leblokkoltunk, így a rivális egy értékesített lövéssel is diadalmaskodni tudott.
Borsodi Vagányok 0-0 - büntetőkkel 0-1
Némi gyógyírt jelentett a csalódottságunkra, hogy Imi személyében mi adtuk a torna kapusát. Ennek örömére polipunk elő is adta a hattyú halálát a tribün előtt a megjelentek legnagyobb szellemóriásával.
A Norbó, Imi, Medve, Furik úr és Miki alkotta mag ismét helyi segítséggel egészült csapattá, ezúton köszönjük a segítséget a Pupu, Lóri, Zolika triónak. Házigazdáinknak pedig nem lehetünk elég hálásnak a már megszokott fantasztikus fogadtatásért. A gulyás muzsikált, a bor nagyon csúszott, viszont szerencsére bíróságra nem kellett mennünk! Jövőre visszatérünk, ha lehet!

2013/06/02
Ezüstcsapat Maci árnyékában
Ezüstérmet szerzett az Aljas család a Gödön rendezett klubvilágbajnokságon, amelyen a Rosenborg színeiben indult csapatunk. Ezzel a gárda minden idők legjobb kupaszereplését tudhatja maga mögött, az igazi bravúr pedig az, hogy mindezt negatív gólkülönbséggel sikerült megcsinálni.

Az első három csoportmeccsen három BL-győztest vertünk egyaránt 2-1-re, így bár a játék azért akadozott, idejekorán bent voltunk a legjobb négy között. Mindenképpen említést érdemel, hogy egy szezonra való ziccert hagytunk ki, Gergő pedig irtózatos bombagólt ért el, amelyet azóta is világszerte mutogatnak. Az ötös első helyéért vívott ki-ki meccsen aztán a Celtic túl nagy falatnak bizonyult.
Mint kiderült, ezzel nem is jártunk annyira rosszul, mert az a Liverpool érkezett az elődöntőben, amelyet korábban egyszer már legyőztünk. Az ellenfél szerzett vezetést, Hutch két szép lövéssel fordított, majd Imit is mattolta, hogy büntetőkre kerüljön a sor. Polipunknak nem lehetett hetesből gólt lőni, így nem tudtunk annyiszor hibázni, hogy ne kerüljünk a fináléba. A továbbjutást egyértelműen Medvének köszönhettük, aki mintaszerűen értékesítette saját kísérletét - egyedüliként a próbálkozók közül.
A döntőre aztán fizikálisan és fejben is elfogytunk, biztató kezdés után a Dortmund felőrölt minket és megérdemelten nyert. Az ezüstérem a vereség ellenére egyértelműen sikerként könyvelhető el, az pedig külön öröm, hogy Tanár úr a legjobb játékosnak járó serleget is hazavihette.
MÉRKŐZÉSEINK:
Real Madrid 2-1 (Szabó Mátyás 2)
Chelsea 2-1 (Antal G., Szabó M.)
Bayern München 2-1 (Antal G., Szabó Mátyás)
Celtic 0-1
Liverpool 2-2 (Szabó Mátyás 2)
Borussia Dortmund 0-3
Aljas: Molnár I. - Vass B., Szamosközi G., Szabó M., Kívés L., Csóti N., Szabó Mátyás, Antal G.

2013/02/03
Az elődöntőig menetelt az Aljas család
Rangos tornán jutott az elődöntőbe csapatunk a szombati nap folyamán, az Aljas család a Futballarénában rendezett viadalon végül a negyedik helyet szerezte meg - nagy skalpokat begyűjtve.
A csoport első mérkőzése egyből író-olvasó találkozót hozott. Egy egyénileg abszolút jő erőkből álló ellenfelet tudtunk legyőzni szívósságunknak, az ő hibáiknak és némi szerencsének köszönhetően. Újoncunk első labdaérintéséből betalált, sült a kettes figura is, a rivális utolsó percben elért gólja pedig már csak szépségtapasznak volt jó. Ezután az első meccsét nagy csatában elveszítő Spílerek várt ránk. Imi az elején egy kamikaze megoldással javította bakiját, majd lehúzta a rolót. Döcögött a gépezet, de egy pontot így is szereztünk. Az utolsó csoportkörnek úgy vágtunk neki, hogy egy iksz a biztos továbbjutásunkat jelenti. A brigád alaposan összekapta magát, és végeredményben sima győzelmet aratott az addig hibátlan rivális ellen. Megnyertük a négyesünket, amivel sikeresen elkerültük a végső győztest, Valujevéket.
Dubai Mérgek 3-1 (Kiss L., Csóti N., Szabó M.)
Spílerek 0-0
Eddzé' Fehérvár 4-1 (Csóti N., Szabó Mátyás 2, Kiss L.)
Bár mi első helyen mentünk tovább, az Ilcsi Szépítőfüvek együttese pedig a másodikon, nem mi számítottunk esélyesnek a negyeddöntő előtt. A csapat viszont újabb kulcsfontosságú meccsen villantotta meg legjobb arcát, így bár a kettes figurára még válaszolt a rivális, sikeresen kiejtettünk egy igen minőségi együttest - a torna legnépesebb szurkolótáborának legnagyobb örömére.
Ilcsi Szépítőfüvek 2-1 (Mihály A., Szabó Mátyás)
Bent voltunk a négyben, ami felülmúlta a várakozásokat, és egy lépést kellett megtenni a csapat történetének legnagyobb sikeréhez. Bár zsinórban a harmadik mérkőzésünk volt pihenő nélkül, az elődöntőben abszolút kiegyenlített küzdelem folyt a pályán. Az ellenfél vezetésére sikerült felelni, és minden jel arra mutatott, hogy büntetők döntenek. Jött viszont egy jól eltalált lövés 5 másodperccel a vége előtt, ami a vesztünket okozta...
PSZF 1-2 (Csóti N.)
Nem volt időnk az eseményeken lamentálni, hiszen máris jött a bronzmeccs egy gyors, jó erőkből álló csapat ellen. A találkozón a nem túl szimpatikus ellenfél veszélyeztetett többet és a helyzetek száma alapján megérdemelten nyert.
Globex 0-2
A negyedik hely ebben a mezőnyben abszolút dicséretes teljesítmény, maximum amiatt lehetünk bosszúsak, hogy sokadszor maradunk le hasonlóan kevéssel a dobogóról. Bár keserűségünket a nyerhető elődöntő forgatókönyve is tetézheti, a látottak alapján mindenkit dicséret illet, az eredmény egyértelmű siker. Az pedig egész jól jött, hogy a bajnokikkal ellentétben itt nem számolták a szabálytalanságokat...
A keret: Molnár I. - Vass B., Kívés L., Szabó M., Szamosközi G., Mihály A., Szabó Mátyás, Csóti N., Antal G., Kiss L.

2012/06/24
Parádés hétvége Kiskövesden
A 6. helyet szerezte meg az Aljas család csapata a Kiskövesdi Fair Play Kupán, azaz egy helyet sikerült előrelépni a tavalyi eredményhez képest - más szemszögből megközelítve úgy is fogalmazhatunk, hogy ismét utolsók lettünk.
Viszont ez pont az a terep, ahol egyáltalán nem az eredmény a lényeg! A szervezésre csak csillagos ötöst tudunk adni (sör, kaja, jó hangulat), és vendégjátékosokkal megspékelt együttesünk is kifejezetten tisztességesen helytállt mindhárom összecsapáson. Mindent elmond erről, hogy minden bizonnyal a legkevesebb kapott góllal nem sikerült senkit magunk mögé utasítanunk a környékbeli alakulatokból álló mezőnyben. A csoportkörben elszenvedett két 1-0-s vereség után a helyosztón nem született döntés a rendes játékidőben, a helyi Aljas Killer azonban a rivális javára döntötte el a büntetőpárbajt. Az egyetlen negatívum, hogy Miki aránylag komolynak tűnő sérülést szenvedett a második összecsapáson.
Aljas család – Kiskövesd 0-1
Aljas család – Bodrogszentes 0-1
Aljas család – Vajdácska 1-1 – büntetőkkel: 1-2
A fináléban a Hrad csapata verte a házigazda kövesdieket, fontos részlet pedig, hogy a torna legjobb játékosának a megjelent csapatok a község állócsillagát, a Felvidék Steven Gerrardját, Máté "Friss" Zoltánt választották meg, akinek lényét testközelből figyelhettük a hétvégi túra nagy részében.
Nagyon köszönjük a vendéglátást, jövőre, ha ismét lesz lehetőség, visszatérünk!

2012/06/02
9. hely a Mini Eb-n
Megnyerte a vigaszágat csapatunk a Gödön rendezett Mini Európa-bajnokságon, így az ír színekben induló Aljas had a 9. helyen fejezte be a viadalt.
Az időjárás a csúnyábbik arcát mutatta, amikor az előző estét zömében különböző érzelmi kombinátokban töltő csapattagok útnak indultak, és a helyszínen is kellemetlen hideg fogadott minket - majd még az eső is eleredt.
A csapatokkal való ismerkedés után nyilvánvalónak tűnt, hogy ha akarunk valamit, az őszülő halántékú spílerekből álló horvátokat el kell kalapálni. Ezt egy első percben szerzett gól után simán meg is oldottuk, még úgy is, hogy helyzetek tömkelegét puskáztuk el.
Ezután jött a neheze... A spanyolok elleni összecsapásra úgy mentünk ki, hogy vélhetően egy vérbeli ki-ki meccs volt, ehhez képest sajnos teljesítményünk elmaradt a kívánatostól, így gyorsan lenulláztuk a gólkülönbségünket. Sorsunkat egy első félidei rövidzárlat pecsételte meg.
A jó erőkből álló, későbbi győztes olaszok ellen három góllal kellett volna győzni a továbblépéshez, és bár ezen a meccsen futballoztunk a legösszeszedettebben, végül fejet kellett hajtanunk a nagyobb tudás előtt. A csoport harmadik helye lett a miénk, ami a vigaszágra küldött minket.
Horvátország 3-0 (Molnár I., Szabó Mátyás 2)
Spanyolország 0-3
Olaszország 0-2
Itt az első körben a házigazda Ukrajna jött szembe. Mindent elkövettünk a pályán a vereség érdekében, de szerencsére azért sikerült fordítani, és a gyakorlatban is érvényesíteni fölényünket.
Ukrajna 3-1 (Szabó M., Szabó Mátyás, Mihály A.)
Így Oroszországgal nézhettünk farkasszemet. Az első percekben úgy tűnt, akár el is tudjuk dönteni az összecsapást, gyorsan kétgólos előnyre tettünk szert, amelyet aztán saját magunknak köszönhetően sikerült is leadni. Amikor az egyébként abszolút verhető ellenfél a második félidő elején a vezetést is megszerezte, az idegösszeomlás kerülgetett sokakat, szerencsére viszont a játékot sérülten is vállaló Hutch ikszre mentette a csatát. Az orosz rulettet Pufi egy kivédett büntetővel kezdte, ez pedig - mivel nálunk senki nem hibázott - elég volt a továbblépéshez.
Oroszország 3-3 - büntetőkkel: 3-2 (Szabó M., Antal G., Szabó Mátyás)
A vigaszág döntőjében nosztalgia-mérkőzés következett az egykori Gránátvörösöket takaró Svédország ellen. Megérdemelt vezetésünk után fordítottak az északiak, a találkozó utolsó mozzanatával viszont 3-asunk ismét párbajra mentette a meccset. Pufi ezúttal kinézett egy löketet, az új igazolások pedig megint büntettek, így bő félóra alatt több hetesrúgósdit nyertünk, mint az eddigi majdnem nyolc év során.
Svédország 2-2 - büntetőkkel: 3-2 (Csóti N., Szabó Mátyás)
Összességében nem brillíroztunk azért a tornán, de elégedetlenek nem lehetünk. Alaposan kifutottuk magunkat, és végül jó szájízzel - na meg érdekes módon pár éremmel - távozhattunk az arénából. A nap krónikájához hozzátartozik, hogy Balu NEM MACKÓALSÓBAN (!!!), hanem rövidnadrágban vetette magát a küzdelembe.
Az időjárás a csúnyábbik arcát mutatta, amikor az előző estét zömében különböző érzelmi kombinátokban töltő csapattagok útnak indultak, és a helyszínen is kellemetlen hideg fogadott minket - majd még az eső is eleredt.A csapatokkal való ismerkedés után nyilvánvalónak tűnt, hogy ha akarunk valamit, az őszülő halántékú spílerekből álló horvátokat el kell kalapálni. Ezt egy első percben szerzett gól után simán meg is oldottuk, még úgy is, hogy helyzetek tömkelegét puskáztuk el.
Ezután jött a neheze... A spanyolok elleni összecsapásra úgy mentünk ki, hogy vélhetően egy vérbeli ki-ki meccs volt, ehhez képest sajnos teljesítményünk elmaradt a kívánatostól, így gyorsan lenulláztuk a gólkülönbségünket. Sorsunkat egy első félidei rövidzárlat pecsételte meg.
A jó erőkből álló, későbbi győztes olaszok ellen három góllal kellett volna győzni a továbblépéshez, és bár ezen a meccsen futballoztunk a legösszeszedettebben, végül fejet kellett hajtanunk a nagyobb tudás előtt. A csoport harmadik helye lett a miénk, ami a vigaszágra küldött minket.
Horvátország 3-0 (Molnár I., Szabó Mátyás 2)
Spanyolország 0-3
Olaszország 0-2
Itt az első körben a házigazda Ukrajna jött szembe. Mindent elkövettünk a pályán a vereség érdekében, de szerencsére azért sikerült fordítani, és a gyakorlatban is érvényesíteni fölényünket.
Ukrajna 3-1 (Szabó M., Szabó Mátyás, Mihály A.)
Így Oroszországgal nézhettünk farkasszemet. Az első percekben úgy tűnt, akár el is tudjuk dönteni az összecsapást, gyorsan kétgólos előnyre tettünk szert, amelyet aztán saját magunknak köszönhetően sikerült is leadni. Amikor az egyébként abszolút verhető ellenfél a második félidő elején a vezetést is megszerezte, az idegösszeomlás kerülgetett sokakat, szerencsére viszont a játékot sérülten is vállaló Hutch ikszre mentette a csatát. Az orosz rulettet Pufi egy kivédett büntetővel kezdte, ez pedig - mivel nálunk senki nem hibázott - elég volt a továbblépéshez.
Oroszország 3-3 - büntetőkkel: 3-2 (Szabó M., Antal G., Szabó Mátyás)
A vigaszág döntőjében nosztalgia-mérkőzés következett az egykori Gránátvörösöket takaró Svédország ellen. Megérdemelt vezetésünk után fordítottak az északiak, a találkozó utolsó mozzanatával viszont 3-asunk ismét párbajra mentette a meccset. Pufi ezúttal kinézett egy löketet, az új igazolások pedig megint büntettek, így bő félóra alatt több hetesrúgósdit nyertünk, mint az eddigi majdnem nyolc év során.
Svédország 2-2 - büntetőkkel: 3-2 (Csóti N., Szabó Mátyás)
Összességében nem brillíroztunk azért a tornán, de elégedetlenek nem lehetünk. Alaposan kifutottuk magunkat, és végül jó szájízzel - na meg érdekes módon pár éremmel - távozhattunk az arénából. A nap krónikájához hozzátartozik, hogy Balu NEM MACKÓALSÓBAN (!!!), hanem rövidnadrágban vetette magát a küzdelembe.
2011/04/20
Új trófea a vitrinben
2011/04/02
Negyedik hely Rákoskeresztúrról
Negyedik helyen végzett az Aljas család az április 2-án rendezett Tavaszváró Kupán, Rákoskeresztúron. A megerősített csapat minden dicséretet megérdemel a produktum miatt, a nap eseményeiről mindent elmond, hogy az elért eredmény miatt még talán bosszúsak is lehetünk.
Egy Közgáz Ligából picit ismerős együttes ellen kezdtük a napot a salakos dühöngőn, és bár az első félidőben voltunk jobbak, a gólokat a második felvonás során szereztük - megérdemelt győzelmet arattunk.
Aljas család - CRFC Farkasok 2-0 (0-0)
Gsz.: Szabó M., Csóti N.
Szerencsére az első egyben az utolsó fellépésünk is volt a B pályán, ezután már a műfű felé vehettük az irányt. A szervezők igen jó erőkből álló (döntőbe is bekerült) csapata jött szemben, velük tudtunk partiban lenni, és pontot csípni.
Kaminokupa.hu-RekaGym - Aljas család 1-1 (1-1)
Gsz.: dr. Nagy M.
A többi eredmény ismeretében pontosan tudtuk, hogy ezzel megvan a továbbjutás, az utolsó csoportmeccsen pedig az elsőség lehetősége már nem mozgatta meg annyira a gárdát, ennek törvényszerű vereség lett a vége.
eSense - Aljas család 3-1 (3-1)
Gsz.: Mihály A.
Mint kiderült, nem volt túl nagy baj, hogy alulmaradtunk, hiszen így egy csoportelső távolmaradása miatt erőnyerőként kerültünk a négy közé. Ott egy régi ismerős, az Ágyúsok csapata várt ránk, amellyel a sátorban egy tornán kétszer is 1-1-et játszottunk. Most is ez történt egy mindvégig kiélezett találkozón, aztán megint jöhettek a büntetők. Nem is kevés... Annak ellenére mi húztuk a rövidebbet, hogy Pufi háromszor mentette meg a gárda bőrét, a továbbjutás kérdése a 16. körben dőlt el.
Ágyúsok - Aljas család 1-1 (1-1) - 7-esekkel: 12-11
Gsz.: öngól
Miután befejeztük az orosz rulettet, jött az örömhír, hogy jön még egy, hiszen a bronzról is egy ilyen csata dönt. Ez a harcot egy feltűnően jól eleresztett emberkékből álló formáció ellen vívtuk meg, és megint nem állt mellénk a szerencse.
Dzsúdósok - Aljas család 3-2 - büntetőkkel
Összességében elmondható, hogy egy nagyon nehéz csoportból sikerült továbblépni, utána egy nagy meccsen egy jó csapat ejtett ki minket. A megizmosított keret beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mindkét finalistával leikszeltünk, a csapat minden tagját dicséret illeti. Viszont az is biztos, hogy ezeket a rendezvényeket nem fogjuk túl gyakran látogatni: kifejezetten vontatott viadalon vagyunk túl, a játékvezetők sem szerettek minket, ráadásul egy sor suttyó csapatot is el kellett viselni (szerencsére csak szemmel).
Aljas család: Letenovics-Nagy R. - Kívés L., Nagy B., dr. Nagy M., Szabó M., Szabó Mátyás, Molnár I., Csóti N., Mihály A.
Egy Közgáz Ligából picit ismerős együttes ellen kezdtük a napot a salakos dühöngőn, és bár az első félidőben voltunk jobbak, a gólokat a második felvonás során szereztük - megérdemelt győzelmet arattunk.Aljas család - CRFC Farkasok 2-0 (0-0)
Gsz.: Szabó M., Csóti N.
Szerencsére az első egyben az utolsó fellépésünk is volt a B pályán, ezután már a műfű felé vehettük az irányt. A szervezők igen jó erőkből álló (döntőbe is bekerült) csapata jött szemben, velük tudtunk partiban lenni, és pontot csípni.
Kaminokupa.hu-RekaGym - Aljas család 1-1 (1-1)
Gsz.: dr. Nagy M.
A többi eredmény ismeretében pontosan tudtuk, hogy ezzel megvan a továbbjutás, az utolsó csoportmeccsen pedig az elsőség lehetősége már nem mozgatta meg annyira a gárdát, ennek törvényszerű vereség lett a vége.
eSense - Aljas család 3-1 (3-1)
Gsz.: Mihály A.
Mint kiderült, nem volt túl nagy baj, hogy alulmaradtunk, hiszen így egy csoportelső távolmaradása miatt erőnyerőként kerültünk a négy közé. Ott egy régi ismerős, az Ágyúsok csapata várt ránk, amellyel a sátorban egy tornán kétszer is 1-1-et játszottunk. Most is ez történt egy mindvégig kiélezett találkozón, aztán megint jöhettek a büntetők. Nem is kevés... Annak ellenére mi húztuk a rövidebbet, hogy Pufi háromszor mentette meg a gárda bőrét, a továbbjutás kérdése a 16. körben dőlt el.
Ágyúsok - Aljas család 1-1 (1-1) - 7-esekkel: 12-11
Gsz.: öngól
Miután befejeztük az orosz rulettet, jött az örömhír, hogy jön még egy, hiszen a bronzról is egy ilyen csata dönt. Ez a harcot egy feltűnően jól eleresztett emberkékből álló formáció ellen vívtuk meg, és megint nem állt mellénk a szerencse.
Dzsúdósok - Aljas család 3-2 - büntetőkkel
Összességében elmondható, hogy egy nagyon nehéz csoportból sikerült továbblépni, utána egy nagy meccsen egy jó csapat ejtett ki minket. A megizmosított keret beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mindkét finalistával leikszeltünk, a csapat minden tagját dicséret illeti. Viszont az is biztos, hogy ezeket a rendezvényeket nem fogjuk túl gyakran látogatni: kifejezetten vontatott viadalon vagyunk túl, a játékvezetők sem szerettek minket, ráadásul egy sor suttyó csapatot is el kellett viselni (szerencsére csak szemmel).
Aljas család: Letenovics-Nagy R. - Kívés L., Nagy B., dr. Nagy M., Szabó M., Szabó Mátyás, Molnár I., Csóti N., Mihály A.
2011/01/10
Megszakadt a nagy sorozat
Ahogyan várható volt, sajnos megszakadt az Aljas család nagy sorozata. A Bányász eddigi kupaszereplései alkalmával mindig túlélte a csoportkört, a nívós gödöllői Újévi Kupán viszont ez nem sikerült. Ezer sebből vérző csapatunk egy botrányos félidőtől eltekintve becsülettel küzdött, mindez egy megszerzett pontra volt elég.
A nyitó találkozón szétfutott minket a helyi utánpótlás, a nap igazán fájó pontja pedig az ezt követő vereség, hiszen a SÜN! ellen vezetésünk után akár el is dönthettük volna az összecsapást. A Palota FC elleni, kétgólos hátrányból elért ikszre mindenki büszke lehet (ezzel nem mellesleg kiejtettünk egy komoly csapatot), az Atom elleni helytállás pedig egy szoros találkozóhoz volt elég.
Sajnos még az utolsó pillanatban is akadt váratlanul egy kieső a keretből, nem szabad szépíteni, gyenge napot is fogtunk ki, a sok nehézséget összességében pedig nem bírta el az Aljas család a nem éppen kutyaütő ellenfelekkel szemben. A hangulatra nem lehetett panasz, remélhetőleg az előjött sérülések nem súlyosak, és kellemesen elfáradt mindenki!
Mérkőzéseink:
Hellóbelló 0-5 (0-0)
SÜN! 1-4 (1-2) - gsz.: Csóti N.
Palota FC 3-3 (1-1) - gsz.: Mihály A. (büntetőből), öngól, Csóti N.
Atom 1-3 (0-2) - gsz.: Szamosközi G.

2010/02/28
Nagy skalpok után elődöntő!
Remekül szerepelt az Aljas család a szombati villámtornán, a Bányász végül két büntetőkkel elszenvedett vereség után a 4. helyre ért oda. A teljesítmény miatt dicséret illet mindenkit, nálunk sokkal jobb képességű csapatokat is sikerült két vállra fektetni, amiből erőt meríthetünk a bajnoki csatározásokra. A gárda az igazi Aljas erényeket (fegyelmezettség, keménység, akarat stb.) csillogtatva érte el a bravúrokat.
A TORNA ESEMÉNYEI SZÉPEN SORJÁBAN:
Az első találkozón fegyelmezetten védekezve, és az egyetlen igazi helyzetet gólra váltva szereztünk értékes pontot az Ágyúsok ellen. Ennek ellenére akár hiányérzetünk is lehetne, hiszen két perccel a vége előtt még vezettünk.
Ágyúsok - Aljas család 1-1 (0-0)
Gsz.: Szabó M.
A Thai Funba beletört a bicskánk, egy megpattanó lövéssel, valamint a kapufa többszörös segítségével az ellenfél begyűjtötte a három pontot.
Thai Fun - Aljas család 1-0 (1-0)
Az eredmények tudatában úgy mentünk ki a tornagyőzelemért érkező Kispest elleni találkozóra, hogy csak győzelemmel van esélyünk továbblépni. A színes ceruzák egész falkáját felvonultató együttes ellen kétgólos előnyre tettünk szert, amit a rivális a második félidő derekára eltüntetett. Tudtunk azonban újítani, egy remek helyzetfelismerésnek köszönhetően megszületett akcióból a Doyen továbblőtte a gárdát legjobb harmadikként, egyben hazaküldte a balerinákat.
Kispest - Aljas család 2-3 (0-2)
Gsz.: Mihály A. (2), Szamosközi G.
A nyolc között az addig magabiztosan menetelő, kvartettjét megnyerő Béres FC várt ránk. A hatalmas darab emberekből álló rivális ellen hamar vezetést szereztünk egy gyors kontratámadás végén, majd egy szólógóllal a szünet után eldőlni látszott a csata. Egy jogtalan büntetővel zárkóztak fel a fehér mezesek, majd akár egyenlíthettek is volna, ha nincs egy nagy bírói tévedés. Győzelmünk ennek ellenére teljesen megérdemeltnek mondható, pláne, hogy a lefújás előtt még fejjel is sikerült a hálóba találni.
Béres FC - Aljas család 1-3 (0-1)
Gsz.: Mihály A., Szabó M. (2)
A legjobb négy között egy jó ismerős, az Ágyúsok csapata várt ránk. Ismét ítéltek ellenünk egy jogtalannak tűnő büntetőt, az egyenlítés viszont összejött, így ismét 1-1 lett a vége, így a büntetők döntöttek - az ellenfél javára.
Ágyúsok - Aljas család 1-1 (1-0) - 7-esekkel: 3-2
Gsz.: Csóti N.
A bronzmeccsen a több ismerőssel kiálló Reneszánsz Zrt. várt ránk. A csata mindkét félnek már csak szenvedés volt, fegyelmezett, kemény védekezéssel 0-0-s döntetlent harcoltunk ki, a párbajból viszont ismét nem tudtunk jól kijönni.
Reneszánsz Zrt. - Aljas család 0-0 - 7-esekkel: 3-2
A negyedik helyezés összességében hatalmas sikernek könyvelhető el annak ellenére, hogy hajszálra voltunk a még nagyobb bravúrtól. Az elértek értékét tovább növeli, hogy ismét meghallgathattuk több csapat sírását is meccs közben illetve a lefújás után. Gratuláció mindenkinek!
A csapat: Molnár I. - Vass B., Kívés L., Nagy B., dr. Nagy M., Szamosközi G., Szabó M., Mihály A., Csóti N.

2009/06/06
Fétis Kupa 2009
Megvan a klubtörténet első trófeája! Az Aljas család remek játékkal bronzérmet szerzett a Gödön megrendezett VIII. Fétis Kupán, sőt, kis szerencsével akár a dobogó (leg)magasabb fokára is felállhatott volna.
Az eredetileg tízfősre tervezett küldöttség kilencre zsugorodott, mivel Norbó legénybúcsú és névnapozás miatt lemondta a részvételt, ennek ellenére kellő létszámban toppant be az Aljas had a gödi arénába, ahol tiszteletét tette a város apraja-nagyja. A helyszín feltérképezését követően előbb megszereztük a nevezéshez járó, választásunk szerint lila színben pompázó pólókat, majd a sorsoláson Miki az A csoportba húzott be minket, ami, mint kiderült, kedvezőnek bizonyult az egész nap szempontjából. Bár a másik két négyes csoporttal szemben eggyel több riválist kellett magunk mögé utasítani a továbbjutásért, így legalább mindenképp volt négy meccsünk, és az ellenfelek sem tűntek verhetetlennek: egy már a reggelt kisebb söradaggal kezdő, helyi centerekből álló alakulat mellett egy idősebb garnitúrával is összefutottunk, a másik két riválisról viszont szinte semmit nem tudtunk.
Így festett az A csoport: Gyanús Margit, Rém Team, BEFU, Aljas család, Leverpool.
A csatározásokat a helyi fiatalokból álló BEFU ellen kezdtük, és azt már a kezdés előtt tudtuk, ha akarunk valamit, a már kora reggel sörrel melegítő, nagyképűnek tűnő riválist meg kell vernünk. Ehhez képest kicsit az öltözőben ragadtunk, és néhány Aljas-lehetőség után egy hangyányit megpattanó lökettel meg is szerezte a vezetést az ellenfél. Szerencsére a kétszer tíz perc elegendő volt bőven ahhoz, hogy kiköszörüljük a csorbát, a fehér-zöldek védekezésének gyengeségeit kihasználva megfordítsuk a meccset. Két végletekig kijátszott akció mellett egy okos lövés végül magabiztos Bányász-sikert eredményezett, így sikerült behúzni a létfontosságú első sikert a későbbi csoportutolós ellen.
BEFU - Aljas család 1-3 (0-0)
Gsz.: Mihály A., Szabó M., Szamosközi G.
Egy meccs pihenő múlva a teljesen ismeretlen, az első körben sima vereséget szenvedő Rém Team várt ránk, és bármiféle nagyképűség nélkül három pont volt betervezve, ez azonban visszafogott teljesítményünk miatt végül nem jött össze. Bár a kettes figura elsült, Miki ordító ziccerét nem tudta kihasználni, egy lecsorgóból pedig a barnamezes rivális megszerezte a megérdemelt egyenlítő találatot.
Aljas család - Rém Team 1-1 (1-0)
Gsz.: Szamosközi G.
Kicsit keserű volt a szánk íze, de még csak bosszankodni sem volt időnk, hiszen újabb egy mérkőzés pihenőt követően máris újra a pályán volt jelenésünk. A másik pálya mellől felhangzó, a DINAMO-VIAK egyik futballistájától származó "Hajrá, Aljas!" kiáltás jót tehetett a lelkeknek, az addig parádézó Gyanús Margiton ugyanis átrobogott az Aljas Expressz. Gólnélküli első játékrészt követően a második felvonás során háromszor is bevettük a rivális kapuját, és tetszetős támadójátékot, egyre inkább összeálló, fegyelmezett védőmunkát produkálva megérdemelten nyertünk 3:0-ra. A reggel leginkább hajléktalanra emlékeztető Sfac szerzett vezetést egy remek átadást követően, közelről, éles szögből, egy sarokrúgást követően Hutch növelte a fórt, majd egy hatalmas kapufát, és a lecsorgó utáni komikus jeleneteket követően Miki is bespiccelte a magáét 32 centiről a léc alá.
Gyanús Margit - Aljas család 0-3 (0-0)
Gsz.: Mihály A., Szabó Mátyás, Szabó M.
Az eredmények alakulásának ismeretében tudtuk, az utolsó csoportmeccsen, a jó erőkből álló Leverpool ellen egy pont elég a biztos továbblépéshez, egy siker pedig bizonyosan az ötös megnyerését jelenti számunkra. Bár az első félidőben több apró hibát is elkövettünk (Balunál például a nap Mr. Bean-be illő jelenetsort eredményezett), és a házigazda csapat fejjel a vezetést is megszerezte, újra fel tudtunk állni hátrányból a találkozó hajrájában. Előbb a Doyen eresztett meg egy vizes füvön megcsúszó löketet, a labda pedig a meglepett kapus támogatásával a jobb alsóba csorgott, majd egy kontrát Benyó zárt le remek helyezett lövéssel, első kupagólját jegyezve. Mivel Imi földöntúli bravúrral hárított két takarásból érkező löketet is, maradt a 2:1-es Bányász-siker. A találkozón egyébként lilában léptünk pályára, mivel az ellenfél is piros mezben vett részt a viadalon.
Leverpool - Aljas család 1-2 (1-0)
Gsz.: Szamosközi G., Nagy B.
A győzelemmel tehát az utolsó forduló eredményeitől függetlenül (mi pihentünk) bent voltunk a legjobb hatban, így Pufi végre ehetett, és szusszanhattunk egy picit. Itt jött el az a pont a nap során, amikor az időjárás végre befejezte a szívatásunkat, hiszen addig az összes meccsünkre eleredt az eső, a pihenőket viszont napsütésben tölthettük.
A csoportküzdelmek végeztével hat alakulat maradt állva, ezek három párban döntötték el a körmérkőzéses rendszerű fináléba jutás kérdését. Mi a B jelű kvartett ezüstérmesével, a Font FC-vel akadtunk össze, akiket Hutch például valamelyest ismert a Tippmix Arénából. A rekkenő hőségben kezdetben mi játszottunk sokkal veszélyesebben, az ellenfélnek a remekül tömörülő AHFC mellett momentuma sem nagyon volt, a második félidő pedig helyzetek nélküli, kiegyenlített futballt hozott. Mivel gól nem esett, jöhettek a büntetők! A párbajt a Font kezdte egy felső lécre bombázott lökettel, így, mivel Sfac nem hibázott, máris előnybe kerültünk. Imi a korábban megbeszélteknek megfelelően hős kívánt lenni az orosz rulettben, így nagy vetődéssel hárította a második kísérletet. Miki tehát úgy állt oda a labda mögé, hogy ha belövi, az egy tálca sört ér a gárdának. A Nyakigláb Nyeszlett Gyerek nem is hibázott, kilőtte a bal alsót, így kicsi a rakást játszhatott az immár biztos érmes Aljas-alakulat.
Aljas család - Font FC 0-0 - büntetőkkel: 2-0
A fináléba az AHFC mellett két remek erőkből álló együttes jutott a nemrég egy budakalászi tornán diadalmaskodó Kalács Kft. és a szintén egyetemistákból álló Mikó, mit mikó? személyében. Hatalmas elismerést jelentett, hogy a jelen lévők véleménye szerint a torna 3 legjobb csapata jutott el a végső fázisig. Egyből szólított is a kötelesség, a Kalács Kft. ellen, pihenő nélkül nyitottuk a rájátszást, eleinte pedig jobbára a védekezéssel törődtünk. Az angol válogatottat idéző szerelést öltő ellenfél nem igazán találta a fogást a betonfalon, egy egyéni alakítás végén mégis előnyhöz jutott a nyitó játékrész közepén. Szünet után minden mindegy alapon elkezdtünk egyre többet kockáztatni, ez pedig megszülte a teljesen megérdemelt egyenlítő találatot, nem is akármilyet! Egy keresztbe szálló labdát Gábor több hangos "Engedd ki!" kiáltás ellenére hanyatt vetődve (!) a kapu elé húzott, az érkező Hutch pedig közelről a kapuba gyilkolta a bőrt a rivális mi polipunkhoz hasonlóan remekül védő portása mellett. Kis szerencsével még a győzelem is meglehetett volna, de kezdésnek nem volt rossz az 1:1.
Aljas család - Kalács Kft. 1-1 (0-1)
Gsz.: Szabó Mátyás
Pláne úgy nem, hogy a két rivális egymás elleni meccse az utolsó pillanatokig gólnélküli döntetlenre állt, akkor azonban egy jogos büntetőből az egyetemisták megszerezték győztes találatukat. A torna utolsó összecsapására tehát úgy vonulhattunk ki - hulla fáradtan természetesen -, hogy ha győzünk, miénk a VIII. Fétis Kupa aranya. Hasonlóan kezdődött a meccs, mint az előző, a csere nélkül küzdő, ám remek futballistákat felvonultató Mikó egy éles szögből leadott pontot lövéssel vezetést szerzett. Fordulás után mentünk előre becsülettel, és egyre nagyobb nyomás alá helyeztük az ellen portáját. Előbb Laci csúsztatása kerülte el centikkel a bal felsőt, majd Miki lövése tette meg mindezt a bal alsóval, ugyanő ágyékkal a kapufát is eltalálta, egy közeli Hutch-szabadrúgás elakadt a végül a lecsorgót a gólvonalról kivágó védőkben, és egy kettes figura után a gólvonalon is elsuhant egy labda, egyenlíteni azonban nem sikerült.
Mikó, mit mikó? - Aljas család 1-0 (1-0)
Az 1-0-s eredménnyel a Mikó, mit mikó? megnyerte a tornát, a második helyről pedig büntetők döntöttek az Aljas család és a Kalács között. A párbaj során az ellenfél magabiztosan értékesítette a heteseket, Sfaccal és Hutch-csal elletétben viszont robotlábú emberünk ezúttal hibázott, így be kellett érnünk a harmadik hellyel. Bár a meccsek képe alapján szinte egyáltalán nem volt különbség a csapatok között, azért nem szabad szomorkodnunk a bronzérmes helyezés miatt! Ezt követően gyorsan megrohamoztuk a sörcsapot, bevertük a remek babgulyást, majd egy rövid interjú után átvettük az Aljas HFC történetének első serlegét, és a rendkívül jó ötlettel a bronzhoz csatolt tálca Steffl típusú söritalt, majd a színpadon pózoltunk is egyet a díjakkal a helyi sajtó kérésére. Természetesen a sör elfogyasztása azonnal megkezdődött, és a Nyugati pályaudvarig be is fejeződött, a vonaton hazafelé még Pufi irgalmatlan kolbászos szájszaga, és Benyó meztelen seggel végrehajtott vécélátogatása borzolta a kedélyeket, az ünneplés az Angyal utcai vesztőhelyen folytatódott.
Összességében elmondható, hogy a csapat, a család óriási napot zárt, a remek szórakozás mellett a pályán is nagyot alkotott, és méltó módon zárta az ötéves egyetemi pályafutást, mely természetesen immár a zömében nagybetűs életből érkezett szereplőkkel tovább folytatódik! A kapusteljesítményre egyetlen rossz szavunk sem lehet, Imi polip válogatott formában látta el feladatát, a bekkek, Benyó, Pufi, Balu és Kívésman sallangmentesen, egyszerű eszközökkel, szívósan látták el feladatukat, a támadó négyes pedig aránylag jól kivitelezte a kontrajátékot, és az eltékozolt lehetőségek ellenére azért nem panaszkodhat a tíz szerzett gól miatt. A szervezők már a díjátadás után jelezték, jövőre szeretnék ismét vendégül látni az Aljas családot Gödön, talán ez még a harmadik helynél is nagyobb elismerés. Bravo, Aljas család! Jövőre visszatérünk, és "megpulykázunk" mindenkit!

2008/10/27
ELTE Kupa 2008
Története során első ízben indult el az Aljas család az ELTE Kupa küzdelmeiben, és egyből sikerült a jól bevált kupaformát hozni: eddigi összes kupaszereplésünk alkalmával túléltük a csoportmeccseket, nem volt ez másként most sem annak ellenére, hogy (a harmadosztályhoz képest) abszolút minőségi ellenfeleket sodort utunkba a sors. A Bányász végül az elsimerésre méltó 4. helyen fejezte be a viadalt.
A West Bromnál próbajátékon tartózkodó Balut kivéve mindenki harcképes volt, és szokás szerint nagyon elszántan vetettük magunkat a küzdelembe. Szerencsére a ZSKF elleni nyitó meccsen már 10 perc után jött az idegnyugtató gólocska egy okos Doyen-lövés formájában, és, mint kiderült, ez a találat három pontot ért a Bányásznak. Temérdek helyzetet kihagyva is le tudtuk hozni 1:0-ra a meccset a fegyelmezett védőmunkának és Imi gólmacska bravúrjainak köszönhetően.
Aljas HFC - ZSKF 1-0 (1-0)
Gólszerző: Szamosközi G.
A második körben az élvonalbeli Erő Bát magabiztos futballal, 8:1-re elintéző FC Fehérvárral találtuk magunkat szembe, és a sárgák gyors vezető találata után annak ellenére becsülettel tartottuk magunkat, hogy az ismét remek napot kifogó játékvezető hét perc emberhátránnyal ajándékozott meg minket már az első félidőben. Előbb Laci kapott két percet egy kemény, ám véletlenül sem durva belépő eredményeképpen, majd, nem sokkal később Benyónak már egyenesen öt perccel egybekötött végleges kiállítás jutott egy valamire való pályákon gyakorta előforduló ütközés következtében. A shorthanded szituációkat kivédekeztük, majd heroikus küzdelemben, három perccel a vége előtt az egyenlítés is összejött, mégis vesztesen kellett elhagynunk a pályát egy figyelmetlenség miatt, amit ráadásul emberelőnyben sikerült elkövetni.
Aljas HFC - Fehérvár 1-2 (0-1)
Gólszerző: Szabó M.
Két perces kisbüntetés: Kívés L.
Kiállítva: Nagy B.
A hajrában bekapott gól nem osztott, nem szorzott, hiszen így is, úgy is egy döntetlen kellett minimum a továbblépéshez az élvonalbeli és rossz hírét egyáltalán nem igazoló Erő Bá TSZ SE elleni záró meccsen. Miki a harmadik meccsen szerencsére igyekezett jóvá tenni baklövését: előbb Rogert hozta egygólos ellenséges vezetésénél kihagyhatatlan helyzetbe, néhány perccel a zárás előtt Gábor zseniális előkészítése után közelről a hálóba gurított, majd, pillanatokkal a hármas sípszót megelőzően egy egyéni megmozdulással végleg eldöntött mindent. A nem túl nagy iramú összecsapáson a szokásos fegyelmezettség és egység mellett a jelek szerint más erényeket is csillogtattunk: - Álljunk vissza, ezek technikásabbak, mint mi! - hangzott az Erő Bá kapitányának szájából.
Aljas HFC - Erő Bá TSZ SE 3-1 (1-1)
Gólszerző: Csóti N., Szabó M. (2)
A sikernek köszönhetően az Aljas HFC a kvartett második helyén végzett, így szerdán éremért mérkőzhetett. A keddi játéknapot követően arra is fény derült, mely csapat ellen kell megküzdenünk a döntőbe jutásért. A B jelű kvartettben a legutóbb hatalmas meglepetésre az élvonalból kipottyanó, remek erőkből álló BGF-KVIFK végzett az élen, megelőzve régi jó ismerőseinket, az Armadát. A legjobb négy között már végképp "underdognak" számított csapatunk, pláne, amikor kiderült, kiket is rejt a BGF-KVIFK fedőnév. A kékek személyében ugyanis egy régi ismerőst tisztelhettünk, a formáció ellen már mérkőztünk a dunakeszi Bajnokok Ligájában, akkor sima, 5:1-es zakó lett a vége. Az elődöntőben azonban már korántsem volt klassziskülönbség a két csapat között. Bár az ellenfél birtokolta lényegesen többet a labdát, az AHFC pedig foggal-körömmel védekezett, az eredmény Imi bravúrjainak és az önfeláldozó közbelépéseknek köszönhetően a szünetben 0:0 volt. A második játékrész elején a későbbi kupagyőztes BGF aztán feltörte a reteszt, és ekkor sokan azt hitték, megindul a gólzuhatag. Nem így lett, sőt, a 32. percben egy pontrúgás után a Doyen révén egyenlített a Bányász a tömeg nagy megrökönyödésére. Sajnos az iksz az első félidei parádés formáját átmentő gólmacska további hőstettei ellenére tiszavirág életűnek bizonyult, egy legurított szögletrúgásból szerzett találattal végül a KVIFK jutott a fináléba.
BGF-KVIFK - Aljas HFC 2-1 (0-0)
Gólszerző: Szamosközi G.
Sajnos időnk pihenni nem sok maradt, hiszen a lefújás után máris az Armada várt ránk. A korábban az Aljas harcmodornak már áldozatul eső piros-sárgák ellen becsülettel tartottuk magunkat, az első félidő lefújása előtt percekkel egy lecsorgóból egyenlíteni is sikerült, a szünet után viszont fejben kicsit elfáradt a gárda, így némi szerencsével az ellenség eldönthette a meccset, bár a 4:1-es eredmény túlzónak mondható.
Armada - Aljas HFC 4-1 (1-1)
Gólszerző: Szabó M.
Összességében leszögezhetjük, hogy a kupaszereplés miatt a csapat összes tagja csakis dicséretet érdemel. Imi minden bizonnyal a torna legjobb kapusteljesítményét produkálta, a mezőnyben pedig mindenki nagyon fegyelmezetten, lelkesen és főleg hatékonyan látta el feladatát. A természetszerűen előforduló hibák ellenére a negyedik hely méltán kaphat helyet a klub aranykönyvében.

2008/05/16
Bajnokok Ligája 2008
Május 16-a piros betűkkel kerül be az Aljas HFC történelemkönyvébe. Na nem, mintha valami világra szóló diadalt értünk volna el, mégis nyertünk két meccset a Dunakeszin rendezett Egyetemi és Főiskolás Bajnokok Ligáján, ezen kívül pedig újabb barátokat szereztünk és remekül éreztük magunkat az egész nap folyamán.
A hajnali indulásnál még nem volt őszinte a mosoly az Aljas harcosok, Imi, Pufi, Benyó, Roger, Laci és Miki arcán, a küldöttség egy remek buszút után már reggel nyolc óra magasságában megérkezett a rendezvénynek helyt adó Stadio delle Dunakeszibe. Rövid reggeli és standard gólpolipunk technikai bemutatója után jöhetett a sorsolás, ahol kapitányunk, Miki, mint később kiderült, igen szerencsés kézzel az E1 feliratú cédulát húzta ki a kupacból, az AHFC a Komédia, az S Team SE és a BGF együtteseivel került egy kvartettre.
Az ünnepélyes megnyitó során a szervezők külön köszöntötték az Aljas családot, mely nem az utolsó szezon pályán elért eredményeinek, hanem diadalmas múltjának köszönhette, hogy meghívást nyert a rangos viadalra. Az első találkozó során azonban mindenkiben tudatosítottuk, nem csak napozni meg sörözni keltünk útra (majdnem), komoly szakmai célok is vezérelték a gárdát. A Komédia ellen Miki három találatával (különösen a harmadik, a Benyó mértani pontosságú labdája utáni fejes volt emlékezetes) megnyugtató előnyre tettünk szert, melyet majdnem sikerült eladni. De csak majdnem, így győzelemmel kezdtük a tornát, és sikerrel is folytattuk. Az S Team SE ellen is hasonló volt a forgatókönyv, azzal a különbséggel, hogy 3-0-ás vezetésünk után az ellenség szépíteni sem tudott, valamint Roger is a kapuba talált. A záró csoportmeccs így gyakorlatilag elveszítette minden tétjét, a két továbbjutó csapat csatájában be kellett érnünk egy zakóval annak ellenére, hogy büntetőből 0-1 után még egyenlített a Bányász. Annak ellenére maradtunk alul, hogy a bemelegítés alatt, jól hallhatóan beszűrődött a pályára a lelátóról az első dicséret, miután Benyó 32-edszer is kirúgta a buszmegállóba a bőrt: "Ilyen játékkal..."
Aljas HFC - Komédia 3-2 (Gsz.: Szabó M. 3)
Aljas HFC - S Team SE 3-0 (Gsz.: Szabó M. 2, Csóti N.)
Aljas HFC - BGF 1-5 (Gsz.: Szabó M. - büntetőből)
Innentől kezdődött a nap örömfutball része, babgulyás-sör kombinációval melegítettünk a legjobb 16 csapat küzdelmeire. Mivel tisztában voltunk vele, hogy a legjobb négy közé kerülés kissé irreális célkitűzésnek tűnik, továbbá nagyon szomjasak is voltunk, jobbnak láttuk, ha tájjellegű ételek és italok társaságában töltjük bemelegítésképpen az ebédszünetet. A lakomának meglett az eredménye, nem bírt a csapat a jó erőkből álló Elhagyott Tanegységgel, így gyakorlatilag elveszítette minden esélyét a négyes megnyerésére, a továbblépésre. Bár Hutch érkezése új színt vitt a játékba, és az utolsó összecsapáson egyértelműen győzelmet érdemeltünk volna, meg kellett elégednünk egy döntetlennel és a tisztes helytállással.
Aljas HFC - Elhagyott Tanegység 0-3
Aljas HFC - Random FC 1-3 (Gsz.: Szabó Mátyás)
Aljas HFC - Irreál Madrid 1-1 (Gsz.: Csóti N.)
A kiesésen felbuzdulva ismét áthelyeztük állásainkat a helyi vendéglátó-ipari egység tőszomszédságába, Benyó egy rögtönzött gasztronómiai bemutatóval, kicsivel később Hutch mikrofonos performansszal szórakoztatta a még jelen lévő szervezőket, csapatokat.
Összességében elmondható, hogy ugyan szakmailag is remek napot zártunk, a csapat bíztató produkcióval rukkolt elő, ennél is sokkal fontosabb, hogy fantasztikus hangulatban töltöttünk el egy emlékezetes pénteket.

2007/04/27
BEK 2007
A csapat történetének egyik legjobb tornája. Címszavakban a történések: megnyertünk egy bombaerős csoportot, majd még két kört menetelve az utolsó meccsen maradtunk le az országos döntőről. Norbó első szereplése a csapatban.
Aljas HFC - 8 Kredit 2-1 (Gsz.: Szabó M., öngól)
Aljas HFC - Szökellő Amőbák 1-1 (Gsz.: Szabó M.)
Aljas HFC - PSC 2-1 (Gsz.: Szabó M., Antal G.)
Aljas HFC - Túl a csúcson 2-0 (Gsz.: Szabó M. 2)
Aljas HFC - Hétfő 8 a Mátrában 3-1 (Gsz.: Szabó M. 2, Kívés L.)
Aljas HFC - Heller Farkasok 1-2 (Gsz.: Antal G.)
Aljas: Nagy B. - Kívés L., Antal G., Szamosközi G., Szabó M., Csóti N.

2007/04/21
Bajnokok Ligája 2007
Az Aljas HFC a másodosztályban szerzett aranyéremmel szerzett jogot arra, hogy képviselje a Közgáz Ligát a 2007-ben első ízben megrendezésre kerülő Egyetemi Bajnokok Ligája 32-es budapesti főtábláján, melynek küzdelmeit egy szombati napon tartották a számunkra hazai pályául szolgáló Építők-pályán. A viadalra összesen 29 csapat gyűlt össze a Közgáz, az ELTE és a Műegyetem képviseletében, és bár néhány neves csapat távolmaradt a tornától, mindenképpen nívós tornára volt kilátás.
A megadott embertelen időpontban, reggel 8-kor gyülekeztünk a Stadio delle Aljas bejáratánál, és jó eséllyel pályáztunk a legkisebb létszámú küldöttség címére (akkor még nem tudtuk, hogy a Martos 2+1-ben lép pályára az első meccsen), hiszen Tomszi és dr. Nagy Máté távolmaradása után csere nélkül vetettük magunkat a küzdelmekbe.
Csapatunk kerete tehát a következőképpen festett: Antal G., Kívés L., Nagy B., Szabó M., Szamosközi G.
A nevezési lapok szignálása és a szerelés felöltése után már csak a sorsolásra vártunk, ahol a tavalyi BEK-hez hasonlóan ismét kegyeibe fogadott Bennünket a szerencse istennője. Sikerült ugyanis elkerülni a csoportkörben a torna legnagyobb esélyeseit és bár informátoraink szerint az ABSINTHE viszonylag jó játékerőt képviselt, a BLITZKRIEG BOP csapatát a mindenképp verhető kategóriába sorolták, míg a műszakis BOBBYK csapatáról maguk a BME-sek sem hallottak még, így ők sem tűntek túl félelmetesnek. Az összegyűlt 29 csapatot a következőképpen sorolták csoportokba a szervezők:
A csoport: QPAC, SPFC, KRH, Ingyen Kisfröccs
B csoport: Paksi Halászlé, FC T4, Technika Háza, Igénytelenek
C csoport: Bobbyk, Aljas HFC, Blitzkrieg Bop, Absinthe
D csoport: El Camino, Gránátvörösök, Armada, Ejakulazio
E csoport: Máj Medence, G6 Giants, Error 402, Dream Team
F csoport: CSTB, Nem fog fájni, Retekegér FC, Fabatka "B"
G csoport: Elhagyott Tanegység, FC Páva, FST, Martos United, Focischták
Első mérkőzésünket egyből a sötét ló Bobbyk csapata ellen vívtuk és az előzetesen terjengő hírek szerint ez az ütközet létfontosságúnak tűnt a továbbjutás szempontjából. A mérkőzés elején aktívabbak voltunk ellenfelünknél, egy távoli lövés után előnnyel vonultunk szünetre. A második félidőben egyre inkább nőtt a Bobbyk nyomása, mely pár igen meleg szituációban öltött testet, sikerült azonban megúszni kapott gól nélkül, és egyre inkább elkattanó ellenfelünket (két utánrúgás 5 másodperc alatt) egy szépen végigvitt kontra és Gergő önzetlen passza után egy 73 centiről szerzett góllal kicsivel a vége előtt ki is végeztük.
Bobbyk - Aljas HFC 0-2 (0-1)
Gsz.: Szabó M. (2)
A következő összecsapáson tehát idő előtt meglehetett a továbbjutás, az első fordulóban pontokat vesztő Absinthe ellen azonban nem mi számítottunk az esélyesnek. Sajnos ez a meccs nem az Aljas-erényekről szólt, ellenfelünk az első játékrészben eldöntötte a meccset, és bár a szünet után pár percre felcsillant az egyenlítés lehetősége, nagy verés lett a vége. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a kirendelt játékvezető sporrtárs kritikán aluli módon dirigálta a meccset, a test-test elleni küzdelmet egyáltalán nem engedve, érdekes stílusban kosármeccset vezetett.
Absinthe - Aljas HFC 5-1 (3-0)
Gsz.: Antal G.
Az eredmények alakulása miatt az utolsó fordulóban győzelmi kényszer alatt léptünk pályára. Bár a Blitzkrieg saját elmondása szerint nem is akart továbbjutni, a meccs elején iszonyatosan megnehezítették a dolgunkat, de hátrányból felállva végül sikerült a magunk javára fordítani a meccset és a továbbjutó hely mellett megszerezni a Benyó által felajánlott rekesz jófajta Tikettest is. Az ellenfél vezetésére Gergő felelt postafordultával szerencsés lövéssel, majd ugyanő szerzett gólt a második negyed óra derekán, mielőtt Laci, Miki passza után bevetődve végleg eldöntötte a 3 pont sorsát.
Aljas HFC - Blitzkrieg Bop 3-1 (1-1)
Gsz.: Antal G. (2), Kívés L.
Ezzel a sikerrel megvolt a továbbjutás, és már a D csoport győztesén járt az eszünk, amikor a D csoport másodikja, az Armada közölte velünk, hogy az Absinthe újabb botlása után nullás gólkülönbséggel megnyertük a csoportot, és velük csapunk össze a BL nyolcaddöntőjében. A bordó-sárgák ellen talán legjobb játékát nyújtotta a csapat, és egy szokásos furmányos szöglet után a szünetre előnnyel vonulhattunk minden átütő erőt nélkülöző ellenfelünk ellen. A második félidőben Benyónak is több alkalommal játékba kellett avatkozni csücskös szituációban, a többiekhez hasonlóan azonban kapusunk is jól tette a dolgát, így továbbra is érintetlen maradt a hálónk. Nem úgy az ellenfélé, akinek kapusa egy ügyes sakkozó-koprodukció után másodszor is kapitulálni kényszerült, így a Doyen is feliratkozott a házi góllövőlistára. A nyolcaddöntőben újabb évszázados barátságot kötöttünk, a mérkőzés után az ellenfél nagy szellemi színvonalat képviselő "edzője" egyszerűen senkiházi gennyládáknak titulálta a csapatot, akik csak favágásra képesek. Nos ezek a favágók a meccs során kétséget sem hagytak a jobb csapat kiléte felől, és ha Miki egyéni akciója a kiosztott szőr után góllal zárul, megalázó vereséget is mérhettek volna a meccs végére utolsó hajóját is elvesztő Armadára.
Aljas HFC - Armada 2-0 (1-0)
Gsz.: Szabó M., Szamosközi G.
Az Armada elsüllyesztése után hirtelen a legjobb 8 között találtuk magunkat, ahol a csoportban a Paksi Halászlét maga mögé utasító FC T4 várt ránk. A BL termékének számító Kívés-Szabó bekkpár ezúttal is jól állta a rohamokat, Benyó pedig két alkalommal is hihetetlen reflexszel mentett, így bár a kimaradt lehetőségeink miatt akár hiányérzetünk is lehetne, igazságos döntetlen született, mely során a második mérkőzésünket "klasszul" vezető spori újabb elmés beugatásai borzolták a kedélyeket. A büntetőkre maradt tehát a döntés, ahol a T4-nek kedvezett a szerencse, így bár Miki a saját büntijét magabiztosan értékesítette és Benyó kétszer is közel állt a bravúrhoz, végül ellenfelünk jutott a legjobb 4 közé.
FC T4 - Aljas HFC 0-0 - büntetőkkel 3-1
Teljesítményével a csapat újfent túlszárnyalta az előzetes elvárásokat és tüdejét többször a pályára kitéve szerezte meg a Bajnokok Ligája 5-8. helyét. Csak nyomatékosításul: olyan csapatokaz utasítottunk magunk mögé, mint a korábban már minket legyőző KRH és Martos United (kiestek a csoportból), vagy a 16 között elvérző Gránátvörösök illetve Ingyen Kisfröccs. Bajnoki küzdelmeink erősségét pedig mi sem jelzi jobban, minthogy mialatt az Aljas-sereg a megszokott póker-sör páros társaságában engedte ki a fáradtgőzt, a döntőben végül a G6 Giants múlta felül a Paksi Halászlét ("kitömték őket, mint a répát"), így két Közgáz Ligás csapat fogja képviselni a fővárost az országos fináléban. A BEK-hez hasonlóan tehát nagyszerű tornát zártunk és reméljük, lesz még alkalmunk megméretni magunkat a legrangosabb kupában!

2006/05/05
BEK 2006
Első ízben vágtunk neki a legnépszerűbb országos kupasorozat, a Borsodi Egyetemi Kupa küzdelmeinek. A torna budapesti regionális selejtezője előtt csak legmerészebb álmainkban szerepelt az egyenes kieséses szakasz elérése, ám összeszedett, fegyelmezett játékkal, erőn felül teljesítve végül beverekedtük magunkat a legjobb 16 csapat közé.
De ne rontsunk ajtóstól a házba! Nagy várakozással tekintettünk az április 28-ára kiírt selejtező elé, ezt azonban elmosta az eső, így május 5-ére tolódott ki debütálásunk az országos kupaporondon.
Csapatunk a speciális szabályok miatt kissé átalakult kerettel készült a BEK megmérettetéseire, a standard keretből Cseri Tamás és Szabó Mátyás hiányzott a versenykiírásból adódóan, megüresedett helyüket Furik Zsolt foglalta el. Ezen felül védelmünk egyik alappillére, az utóbbi időben kissé lobbanékony természetű Kívésre sem számíthattunk másirányú elfoglaltság miatt. Így BEK-re készülő keretünk a következőképpen festett: Antal G., Furik Zs., Nagy B., Szabó M., Szamosközi G., Vass B.
Május első péntekén hajnali 8-ra beszéltünk meg gyülekezőt a népligeti Építők-pályán. Majdnem mindenkinek sikerült is odaérni a megbeszélt időben, Szamosközi Gabinak 8 előtt még egy rejtőzködő hadművelet is belefért a pálya mögötti bokrok között, Benyó pedig a jelek alapján még egy pékséget is kirabolt út közben, egyedül Furik úrnak nem sikerült leküzdenie időre a Tarkarét-Népliget távot. Igazi kupahangulat fogadott bennünket az arénában, a hegyekben álló sör látványa pedig megfelelő motivációul szolgált a nap további részére. A szervezők instrukciói alapján először átöltöztünk, majd Miki csapatkapitányhoz méltó precizitással regisztrálta a csapatot a küzdelmekre illetve megszerezte a minket megillető 10 db pólót is. A 8.50-re meghirdetett sorsolás során a speaker az elsők között köszöntötte a kalapból hamar előkerülő ALJAS HFC nevét, így az A csoport első meccsén egyből jelenésünk volt az 1-es pályán. Időközben Furik úr is megérkezett hamvas 50 perces késéssel, így teljes volt az Aljas-sereg. Az A jelű hatosba rajtunk kívül első soros ellenfelünk a (GY)ALÁZAT, az YBL MIKLÓS TEAM, a KRH, a SUIS FC valamint az S TEAM SE együttese került. Közülük a Gy(Alázat) együttesét jól ismerhettük, hiszen a Közgáz Liga idei szezonjában egyszer már 5:0-ra elpáholtuk őket, a többiek közül azonban egyedül a KRH-ról rendelkeztünk némi információval, de mire volt egy kis időnk a sorsolásról filozofálni, már túl is voltunk az első akadályon. A (Gy)Alázat ellenremek kontrákkal és a szokásos betonvédekezéssel rukkoltunk elő és egy szabadrúgásnak ill. egy szólónak köszönhetően 2:0-ás magabiztos sikert arattunk.
(Gy)Alázat - Aljas HFC 0-2 (0-1)
Gsz.: Szabó M. (2)
Következő mérkőzésünkig kényelembe helyeztük magunkat egy árnyas fa tövében, így kellően pihenten léptünk szőnyegre az Ybl Miklós Team ellen, és hasonló forgatókönyv után ezúttal egy 1:0-ás sikernek örülhettünk.
Aljas HFC - Ybl Miklós Team 1-0 (1-0)
Gsz.: Szabó M.
Két meccs után 6 pontunk volt, ráadásul napszemüvegben virító hálóőrünknek még nem is kellett maga mögé nyúlnia. Mindez sajnos a harmadik meccs utánra alaposan a visszájára fordult, menetrendszerűen érkezett a holtpont, így a későbbi csoportgyőztes KRH 5:0-ra lelépett minket.
KRH - Aljas HFC 5-0 (4-0)
Így sem volt még azonban nagy gond, jól álltunk a csoportban és amúgy is inkább kapjunk ki egyszer 5:0-ra, mint ötször 1:0-ra... Az utolsó két fellépésünkig hátra lévő két órát ildomos volt tömény relaxációval eltölteni, ugyanis a mindenről döntő két derbinket közvetlenül egymás utánra írták ki. Ráadásul nem éppen pontosságáról híres debütánsunknak el kellett hagynia a gárdát tanulmányi okokból, így csere nélkül voltunk kénytelenek átvészelni az utolsó 40 percet. Ezen kívül az addigra befejeződött meccsek után nyilvánvaló volt, hogy a leendő állatorvosokból álló, rendkívül szimpatikus Suis FC ellen ki-ki meccset vívunk a továbbjutásért. A téthez méltó is volt a rangadó, Miki soros kontragólja után szinte csak az eredmény tartásával törődtünk. Bár a Suis FC nagy erőkkel támadott, védelmünk hősiesen állta a rohamokat, egy ízben pedig Benyó mutatott be orbitális bravúrt. 1:0-ra győztünk és mivel az eredmények kedvezően alakultak, utolsó mérkőzésünk eredményétől függetlenül bent voltunk a legjobb 16 között!
Aljas HFC - Suis FC 1-0 (1-0)
Gsz.: Szabó M.
A zárófordulóban a csoportelsőség volt a tét, ehhez egy sovány győzelmecske is elég lett volna. Az S Team SE ellen azonban nem törtük össze magunkat és egymást múltuk felül (tiszetelet a kivételenek: Balu) a helyzetek elpuskázásában.
Aljas HFC - S Team SE 0-0
Ha pl. az utolsó percben Mikinek sikerül az üres kapuba betalálni, netán Gergő vált egyet gólra "kevés" helyzetéből, talán kaphattunk volna könnyebb ellenfelet a nyolcaddöntőben, de csoportmásodikként sajnos belefutottunk a Heller Farkasok karmaiba. Játékban meggyőző, ám felettébb nagyképű ellenfelünk ellen egy percig sem volt esélyünk.
Heller Farkasok - Aljas HFC 8-0 (5-0)
Csúnya vége lett, de így sem volt okunk az elkeseredésre. Felvettük a két tálca sört, pólót is kaptunk, játszottunk egy jót, meg még sikeresek is voltunk. A Nagy, Vass, Szamosközi, Furik, Szabó, Antal összetételű csapat minden tagja maximális dícséretet érdemel. A számunkra szokatlan 4+1-es játékhoz egész jól sikerült alkalmazkodni, védekezésünk a két ominózus meccstől eltekintve remekül állt a lábán, a 4 shutout magáért beszél, ezen kívül játékba is mutattunk néhány ígéretes dolgot ill. valószínűleg mi vagyunk egyedül képesek negatív gólkülönbséggel továbblépni a csoportból. Hogy ne lássunk azért mindent rózsaszínnek, helyzetkihasználásunkról és kombinatív játékunk hatásfokáról mindent elmond, hogy a képzeletbeli kanadai lista 2. helyén a kapus végzett, meg ugye a két nagy verést sem tesszük ki az ablakba. Ezek azonban csak lényegtelen részletek, a csapategység, a határtalan küzdőszellem, az Aljas-szív bizakodásra ad okot! A nap egyedüli nagy vesztese sok nagy csatát megért labdánk volt. Előbb egy szelep tört bel, majd miután sikerült életmentő műtűtet végrehajtani rajta, utolsó meccsünk alatt valaki trombitának nézte és megfújta. (Innen üzenjük a tolvajnak, hogy száradjon ki a lelke!) Első kupakalandunk tehát abszolút pozitívnak mondható: jó idő, jó játék, egész napos remek program.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)