2015/06/04

Győzelemmel zártuk a tavaszt

Csapatunk 2-0-s győzelmet aratott a Póni ellen a bajnokság utolsó fordulójában, így sikerült pozitívan zárni a tavaszi idényt.

Szerencsére létszámgondjaink nem voltak, András pedig ezúttal az oldalvonal mellől segítette az együttest. Tartottuk magunkat a megbeszéltekhez, pörgősebben cseréltünk, ennek pedig az lett az eredménye, hogy egy fokkal intenzívebbé vált a játékunk. Letámadtunk, több helyzetet dolgoztunk ki az ellenfélnél, majd egy pontrúgás után meg is szereztük a vezetést. Sőt a szünet előtt már kettő volt közte egy gyors ellentámadás eredményeképpen.

Fordulás után visszaálltunk, és második szándékból operáltunk. Átéltünk néhány kellemetlen percet, összességében viszont magabiztosan őriztük az előnyt, sőt akár növelhettük is volna a különbséget. A látottak alapján a győzelmünk megérdemelt. Bár nem állítható, hogy a Póni jó játékerőt képviselt volna, azért a hibák ellenére ezúttal nyugodtan nézhetünk tükörbe.

Aljas család - Póni 2-0 (2-0)
Gsz.: Kívés L., Szabó M.
Aljas: Dr. Molnár I. - Vass B., Kívés L., Szabó M., Szolga R., Antal G., Csóti N.
Szakmai igazgató: Mihály A.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése