Bronzérmet szerzett az Aljas család a 2015-ös gödi Fétis Kupán! Ezzel csapatunk valamelyest javított a gyenge tavaszi szereplés után. Fontos részlet, hogy Rami legalább 6 sms-t kapott a nap folyamán.
Miután Zoli az utolsó pillanatban bemondta az unalmast, kissé szűkös létszámmal vettük fel a harcot, de szerencsére Lackó vállalta a játékot, és komoly erősítésnek is bizonyult. A csoportkörben Roló nyitotta a góljaink sorát, és csatárunk egész nap eredményes maradt, fontos pillanatokban talált be. Ennek velünk együtt a mobilszolgáltató is örült, hiszen az sms-forgalom ugrásszerűen megnövekedett. A jól ismert lajosmizsei NNC Frogs túl erősnek bizonyult, de az utolsó mérkőzésnek úgy mentünk így is neki, hogy biztos volt a továbbjutásunk. Így az ott beszedett vereség nem osztott, nem szorzott. (Jobbulást kívánunk az Angyal Bandi FC kéztörést szenvedett játékosának!)
Uruguay 2-0 (Szolga R., Kiss L.)
NNC Frogs 0-2
Angyal Bandi FC 2-1 (Szolga R. 2)
Piktor Festék 2-3 (Csóti N., Kiss L.)
Az elődöntőben egy másik ismerős jött szemben, és a papírformának megfelelően sima vereséget szenvedtünk. Szerencsére a bronzmeccsre még egyszer összekaptuk magunkat, és a látottak alapján teljesen megérdemelten húztuk be a találkozót.
Zsideg BTK 1-5 (Szolga R.)
Bőrözők 2-0 (Szolga R., öngól)
A bronzérmek mellé egy tálca sörrel is gazdagabbak lettünk, ráadásul a szakértő zsűri döntése alapján Tibor a legjobb kapusnak járó díjat is hazahozta. (A nap hentese díjat megszavaztuk Balunak, aki ellentmondást nem tűrően aprított egész nap.) Gratula mindenkinek!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Roló. Összes bejegyzés megjelenítése

2015/06/07
2015/03/12
Roló: "Szeretnék végre egy nagyon fényes érmet nyerni az Aljassal"
Életében először és másodszor szerzett gólt kettes figurából, bár nem a klasszikus változat útján. Télen nem sok öröme volt a posztjában, tavasszal érmet nyerne a csapattal a D ligában, csatártársa pedig egy mokány motkány. Interjú Rolóval.
Milyen érzés volt kettes figurából gólt szerezni? Mennyit változott az életed, amióta megtört a jég?
- Eddig a szögleteknél mindig a kipattanóra helyezkedtem, de valljuk meg, kettes figura esetén nem sűrűn van kipattanó. Lehet, hogy megpróbálok megegyezni Norbóval arról, hogy néha rám legyen kijátszva egy-egy szöglet. Bár valóban rúgtam most két gólt is szögletből, azért nem volt ez igazi kettes figura, hiszen mindkét esetben az ötös felé visszamozogva kaptam meg a labdát kapitányunktól.
Mennyire volt idegtépő ez a tél csatárszempontból?
- Nem biztos, hogy higgadtan tudok válaszolni erre a kérdésre… Nagyon kilátástalan volt a helyzet. Azzal nem volt gond, hogy többet kellett védekezni, inkább az előrejátékot hiányoltam. Nem mertük felvállalni a passzokat. Csak emberhez passzoltunk, nem mertük bevállalni az üres területre vagy az ütemre adott passzokat. Ha pedig a félpályánál a kapunak háttal kapja meg a csatár a labdát, azzal nagyon nehéz mit kezdeni a jobb ellenfelek ellen.
Mik a tél legfontosabb tanulságai?
- Javítanunk kell az erőnlétünkön és az előrejátékon is.
Mik lehetnek a tavasz legfontosabb céljai?
- Mindenképpen a dobogó a cél. Szerintem reális esélyünk is lesz rá a D-ligás ellenfelek ellen. Én szeretnék végre egy nagyon fényes érmet is nyerni az Aljassal, remélem most lesz rá lehetőség.
Te látod a legközelebbről Norbi testi fejlődését. Milyen az új, krav-magázó Norbi?
- Nono, azért legközelebbről csak Esztibeszti látja a testi fejlődését. Lehet, hogy erről őt kellene megkérdezni, feltehetően így mindennemű irónia nélküli valós képet kapnánk Norbó adottságairól. A viccet félretéve szerintem tényleg látszódik erőnléti fejlődés a kis mokány motkánynál. Szívmelengető lenne egy edzésen végignézni, ahogy éppen bucira verik.

2014/12/20
Ők lőtték az Aljas gólokat 2014-ben
141 gólt szerzett összesen az Aljas család a 2014-es naptári évben a bajnoki és a kupamérkőzéseket egybevéve. Az előző esztendőhöz képest visszaesett a termés, és némileg jobban eloszlottak a találatok a csapaton belül.
6 olyan játékos is akadt, aki legalább 10 találatig jutott, az élen pedig holtverseny alakult ki az IKB Leasing két büszkesége, Norbó és Roló között. Kettejük közül utóbbi volt a hatékonyabb, hiszen ő a kiskövesdi torna mellett a Fekete Özvegyek elleni mészárlást is kihagyta. Miki a tavalyi 37 után idén megállt 23 gólnál, ezzel a dobogó alsó fokára fért oda.
A beugrók közül Zolira, Tanár úrra és Takó bára sem lehetett panasz az eredményesség tekintetében, mindhárman átérezték, mit vár el a szakvezetés a narancsszínű mezben.
Házi góllövőlista, 2014:
Szolga R. 26, Csóti N. 26, Szabó M. 23, Mihály A. 16, Szamosközi G. 16, Antal G 10, Szabó Mátyás 7, Ábel Z. 6, öngól 5, Kívés L. 3, Takó G. 3

2014/11/22
Roló: "Fájó, hogy kettes figurából még nem szereztem gólt"
Roló vezetésével nyerte meg szerdán csapatunk a Budakalász elleni rangadót, támadónk három góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a 4-2-es sikerből, ráadásul harmadik találatával a Puskás-díjra is bejelentkezett.
Rúgtál már ekkora gólt az Aljasban? És életedben kispályán?
- Mindkét oldalon kiszedte a pókhálót a felső sarokból a labda, így nem érheti szó a ház elejét, kettős kapufa volt, sőt inkább hármas. Személy szerint nem ez a gól lesz a kedvencem, amit valaha is az Aljasban rúgtam. Még régebben egy szintén fontos meccsen sikerült a kapunak háttal állva, egy labdaátvétellel két védőt is beesernyőznöm és utána a felső sarokba helyeznem. Az ilyen gólokat sokkal többre értékelem, mint az erős lövéseket. Bár bevallom, még gimnáziumban előfordult, hogy sikerült eltörnöm a felső lécet egy lövéssel, így ott két hétig nem lehetett mást csinálni utána, csak egykapuzni. A jövőre nézve mindenképpen Norbitól szeretnék még egy-két mozdulatot ellesni a nagy és erős lövésekből szerzett gólokat illetően. És elég fájó, hogy kettes figurából még nem szereztem gólt a csapatban - kezdte Benji az Aljas Online-nak.
Mondhatjuk, hogy ez volt a legjobb meccsed a leigazolásod óta?
- Ennek a kérdésnek a megválaszolását a mindig hideg fejjel gondolkozó szakvezetésre bíznám. Mind a pályán, mind a pálya mellől jobban meg tudják ítélni az adott meccseket, mint én.
Volt egy kis visszaesés a játékodban, mostanában viszont magadra találtál rendesen. Te hogy érzed?
- Volt egy kb. 10 meccses időszak, amikor nem nagyon jött össze a gólszerzés, így az Imi által már sokszor szememre vetett gól/meccs mutatóm is erősen visszaesett. Be kell vallanom, hogy szurkolói gárdánk bővülése is hozzájárult a formám javulásához. Remélem, hogy most már újra megtaláltam a góllövő cipőmet.
A jövő héten mire számíthatunk Tőled?
- Kicsit félek a hátralévő meccsektől, hogy nem vesszük majd elég komolyan azokat. Remélem, fejben ott leszünk és én is sok góllal és gólpasszal tudok majd hozzájárulni a sikerhez.

2014/10/02
Szakkönyvet írunk az UEFA-nak
Egész Európa képzését meghatározó új labdarúgó szakkönyvet készül kiadni az UEFA, és a Le Parisien c. francia lap beszámolója szerint a kötet elkészítéséhez a nemzetközi szövetség vezetői az Aljas család játékosait kérik majd fel.
Az újság internetes kiadása megszellőztette azt is, kitől pontosan mely fejezet elkészítését várják Michel Platiniék. A kiadvány tervezett tartalomjegyzéke eszerint így fest:
1. Antal Gergely - Mihály András: A bemelegítés, avagy hogyan hangolódjunk egy mérkőzésre
2. Dr. Molnár Imre: Tökéletes kifutások, a modern kapus játéka
3. Kívés László: A védők szerepe támadásban, különös tekintettel a gólszerzésre
4. Vass Balázs: Uralom a légtérben, a fejjáték fontossága
5. Szabó Miklós: A higgadt irányítás, a nyugalmat sugárzó kapitány
6. Szamosközi Gábor: Miért nem elég egy cselt tudni?
7. Csóti Norbert: A modern futball alapja, az egyérintő
8. Szolga Krisztián Roland: Amin a meccsek múlnak - gyilkos helyzetkihasználás
Látatlanban izgalmas olvasmánynak ígérkezik!

2014/03/12
Roló: "Passzjátékban és a helyzetkihasználás terén is javulnunk kell"
Szorgalmasan termeli a gólokat Roló, az Aljas család legújabb játékosa, ezzel együtt nem elégedett önmagával. A helyzetkihasználás terén mindenképpen előrelépne, de más észrevételei is akadtak mind a támadás, mind a védekezés tekintetében.
Két teljes szezonon túl vagy már velünk. Milyennek ítéled az Aljas családban eltöltött időszakot?
- Továbbra sem vagyok elégedett a teljesítményemmel. A helyzetkihasználásomon sokat kell még javítanom, remélem a következő szezonban sikerülni fog fejlődni e téren. Sajnos úgy érzem, hogy támadásban túl ritkán vállalok fel cseleket, egy az egy elleni szituációkat, míg védőként túl szívesen alkalmazom azokat. A téli szezon sem úgy alakult, mint ahogy terveztem, terveztük. A bravúrgyőzelmeket hozta a csapat, azonban sajnos sok könnyűnek ígérkező meccset buktunk el a tél folyamán. A csapat erőssége a védekezés, ezért is volt fura, hogy velem együtt fejvesztve támadtunk, míg hátul Imit kiszolgáltattuk a kontráknak. De hát meg kell adni kapusunknak is a lehetőséget, hogy bizonyíthassa kivételes tehetségét, extraklasszisát - mondta Benji az Aljas Online-nak.
Ha már a helyzetkihasználást felhoztad. Hogyan lehetnénk hatékonyabbak a kapu előtt, meg általában véve támadásban?
- A helyzetkihasználáson felül én a passzjátékban látom még a problémát. Sokszor csak előre látunk a pályán. Pedig ilyen kis pályán a hátrapasszok is fontosak a meccs megnyerését tekintve. A helyzetkihasználásnál szerintem sok múlik azon, hogy sztahanovista barátunkkal, Norbival az élen mindannyian keményen dolgozunk nap mint nap. A szellemi fáradtságra fogható szerintem a sok kihagyott helyzet.
Norbó amúgy hogyan viseli, hogy Te rúgsz több gólt?
- Enyhén provokatívnak érzem ezt a kérdést. De Norbi, csapatkapitányunk sasszemét örökölve, reálisan látja a helyzetet és természetesnek veszi, hogy szezononként én szerzek több gólt. Saját elmondása szerint már akkor is elégedett, ha ötön belül van szezon végén.
Szerinted mi az oka annak, hogy jó csapatokat megverünk, gyengébbektől meg kikapunk?
- Én ezt nem a koncentráció vagy megfelelő akarat hiányának tudom be. Ahogy már kitértem rá, a csapat erőssége a védekezés és a biztos alapokból indított támadások. Ha megérezzük, hogy gyengébb az ellenfél, azonnal feladjuk a "nyerő" taktikánkat és az amúgy jó védekezésünket jelentősen gyengítve túlzottan támadunk. Ez azt eredményezi, hogy a gyengébb ellenfél 4 emberrel visszaáll, mi pedig nem tudjuk feltörni a védekezésüket. A gyors kontrákból pedig sorra kaptuk a gólokat.
Két teljes szezonon túl vagy már velünk. Milyennek ítéled az Aljas családban eltöltött időszakot?- Továbbra sem vagyok elégedett a teljesítményemmel. A helyzetkihasználásomon sokat kell még javítanom, remélem a következő szezonban sikerülni fog fejlődni e téren. Sajnos úgy érzem, hogy támadásban túl ritkán vállalok fel cseleket, egy az egy elleni szituációkat, míg védőként túl szívesen alkalmazom azokat. A téli szezon sem úgy alakult, mint ahogy terveztem, terveztük. A bravúrgyőzelmeket hozta a csapat, azonban sajnos sok könnyűnek ígérkező meccset buktunk el a tél folyamán. A csapat erőssége a védekezés, ezért is volt fura, hogy velem együtt fejvesztve támadtunk, míg hátul Imit kiszolgáltattuk a kontráknak. De hát meg kell adni kapusunknak is a lehetőséget, hogy bizonyíthassa kivételes tehetségét, extraklasszisát - mondta Benji az Aljas Online-nak.
Ha már a helyzetkihasználást felhoztad. Hogyan lehetnénk hatékonyabbak a kapu előtt, meg általában véve támadásban?
- A helyzetkihasználáson felül én a passzjátékban látom még a problémát. Sokszor csak előre látunk a pályán. Pedig ilyen kis pályán a hátrapasszok is fontosak a meccs megnyerését tekintve. A helyzetkihasználásnál szerintem sok múlik azon, hogy sztahanovista barátunkkal, Norbival az élen mindannyian keményen dolgozunk nap mint nap. A szellemi fáradtságra fogható szerintem a sok kihagyott helyzet.
Norbó amúgy hogyan viseli, hogy Te rúgsz több gólt?
- Enyhén provokatívnak érzem ezt a kérdést. De Norbi, csapatkapitányunk sasszemét örökölve, reálisan látja a helyzetet és természetesnek veszi, hogy szezononként én szerzek több gólt. Saját elmondása szerint már akkor is elégedett, ha ötön belül van szezon végén.
Szerinted mi az oka annak, hogy jó csapatokat megverünk, gyengébbektől meg kikapunk?
- Én ezt nem a koncentráció vagy megfelelő akarat hiányának tudom be. Ahogy már kitértem rá, a csapat erőssége a védekezés és a biztos alapokból indított támadások. Ha megérezzük, hogy gyengébb az ellenfél, azonnal feladjuk a "nyerő" taktikánkat és az amúgy jó védekezésünket jelentősen gyengítve túlzottan támadunk. Ez azt eredményezi, hogy a gyengébb ellenfél 4 emberrel visszaáll, mi pedig nem tudjuk feltörni a védekezésüket. A gyors kontrákból pedig sorra kaptuk a gólokat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)