2011/04/02

Negyedik hely Rákoskeresztúrról

Negyedik helyen végzett az Aljas család az április 2-án rendezett Tavaszváró Kupán, Rákoskeresztúron. A megerősített csapat minden dicséretet megérdemel a produktum miatt, a nap eseményeiről mindent elmond, hogy az elért eredmény miatt még talán bosszúsak is lehetünk.
Egy Közgáz Ligából picit ismerős együttes ellen kezdtük a napot a salakos dühöngőn, és bár az első félidőben voltunk jobbak, a gólokat a második felvonás során szereztük - megérdemelt győzelmet arattunk.

Aljas család - CRFC Farkasok 2-0 (0-0)
Gsz.: Szabó M., Csóti N.

Szerencsére az első egyben az utolsó fellépésünk is volt a B pályán, ezután már a műfű felé vehettük az irányt. A szervezők igen jó erőkből álló (döntőbe is bekerült) csapata jött szemben, velük tudtunk partiban lenni, és pontot csípni.

Kaminokupa.hu-RekaGym - Aljas család 1-1 (1-1)
Gsz.: dr. Nagy M.

A többi eredmény ismeretében pontosan tudtuk, hogy ezzel megvan a továbbjutás, az utolsó csoportmeccsen pedig az elsőség lehetősége már nem mozgatta meg annyira a gárdát, ennek törvényszerű vereség lett a vége.

eSense - Aljas család 3-1 (3-1)
Gsz.: Mihály A.

Mint kiderült, nem volt túl nagy baj, hogy alulmaradtunk, hiszen így egy csoportelső távolmaradása miatt erőnyerőként kerültünk a négy közé. Ott egy régi ismerős, az Ágyúsok csapata várt ránk, amellyel a sátorban egy tornán kétszer is 1-1-et játszottunk. Most is ez történt egy mindvégig kiélezett találkozón, aztán megint jöhettek a büntetők. Nem is kevés... Annak ellenére mi húztuk a rövidebbet, hogy Pufi háromszor mentette meg a gárda bőrét, a továbbjutás kérdése a 16. körben dőlt el.

Ágyúsok - Aljas család 1-1 (1-1) - 7-esekkel: 12-11
Gsz.: öngól

Miután befejeztük az orosz rulettet, jött az örömhír, hogy jön még egy, hiszen a bronzról is egy ilyen csata dönt. Ez a harcot egy feltűnően jól eleresztett emberkékből álló formáció ellen vívtuk meg, és megint nem állt mellénk a szerencse.

Dzsúdósok - Aljas család 3-2 - büntetőkkel

Összességében elmondható, hogy egy nagyon nehéz csoportból sikerült továbblépni, utána egy nagy meccsen egy jó csapat ejtett ki minket. A megizmosított keret beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mindkét finalistával leikszeltünk, a csapat minden tagját dicséret illeti. Viszont az is biztos, hogy ezeket a rendezvényeket nem fogjuk túl gyakran látogatni: kifejezetten vontatott viadalon vagyunk túl, a játékvezetők sem szerettek minket, ráadásul egy sor suttyó csapatot is el kellett viselni (szerencsére csak szemmel).

Aljas család: Letenovics-Nagy R. - Kívés L., Nagy B., dr. Nagy M., Szabó M., Szabó Mátyás, Molnár I., Csóti N., Mihály A.

7 megjegyzés:

  1. Bravo, gyerekek! A büntikben ez benne van sajnos. Le a kalappal mindenki előtt!

    VálaszTörlés
  2. Az egész tornán jól mentünk, az utolsó meccs pedig fantasztikus volt, nagyon odatettük magunkat! A heteseket sajnálom, abszolút nincs benne gyakorlatom és hát nem egy hálás feladat odaállni a süvítő labdák elé....
    A végén elhagyott minket a szerencse, megint egy hajszál hiányzott a bravúrhoz.

    A rendezés rendkívül szar volt, gyakorlatilag egy normális pályán megrendezni egy ekkora kupát, halálraítélt ötlet.

    Nekem országos izomlázam van, mindenem fáj, alkar, comb, derék, hát, még a tenyerem is... :)

    De ez kell, legközelebb összejön Gödön vagy a Fétisen!
    Szép volt, dicséret mindenkinek!

    VálaszTörlés
  3. jövőben Laci edző'bával külön tréningen készülök büntetőrúgásokból!

    VálaszTörlés
  4. Felejtsd már el! Ne rágódj ezen! Kb. mindenki hagyott ki, annyit rúgtunk! (Igen, Maci, tudjuk, hogy te nem!)
    Ez benne van, nekem már az is nagy eredmény, hogy háromból csak egyet basztam bele a kapusba.

    VálaszTörlés
  5. jó rendben, önsajnálat nincs a dologban és Tőletek sem várok semmi vigasztalót!

    ellenben a második olyan gyenge volt, hogy az botrány, ezen azért nehezen tudok túllépni!

    VálaszTörlés
  6. Viszont lőttél egy bombagólt, meg kiválóan küzdöttél, inkább azzal foglalkozz!
    (Erre a szezonra ezzel le van tudva a dicséret.) :)

    VálaszTörlés
  7. na vége, azt hittem sose mondod már ki!!! :)

    VálaszTörlés