2010/03/17

Megvan a harmadik is!

Harmadik mérkőzését is behúzta az Aljas HFC az ELTE Bajnokságban. A Bányász az év messze leggyengébb játékával aratott 4-3-as győzelmet az Oranje ellen.

A meccs nem úgy kezdődött, hogy remegni fogunk a végén, magabiztosan játszva 2-0-s előnyre tettünk szert. Ekkor mintha túlságosan is megnyugodtunk volna, két megingást kihasználva még a szünet előtt egalizált az ellenfél. Fordulás után egy kettes figurával ismét fórhoz jutottunk, és több hatalmas ziccerünk akadt a meccs végleges eldöntésére, ehhez képest ismét a narancsosok találtak be. Szerencsére volt még csavar a meccsben, a mezőny legjobbja, Szkárf villant egy zseniálisat, sarokkal hozta kihagyhatatlan helyzetbe Norbót, aki megnyerte a találkozót a csapatnak.

Összességében elmondható, hogy igen tompa produktummal sikerült három pontot szerezni. Ha tovább szeretnénk menetelni, mindenképpen erős javulásra lesz szükség.

Aljas HFC - Oranje 4-3 (2-2)
Gsz.: Mihály A. (2), Szabó M., Csóti N.
Aljas: Molnár I. - Vass B., Kívés L., Nagy B., Csóti N., Szabó M., Mihály A.

Jack: "Ha így teljesítünk a sátorban a villámtornán, biztosan hülyére vernek minket."

Eredmények: Statikus Gumirugók - Tüdő FC 2-4, CSTB tarcsi - El Niño 0-4.

Eredmények: statikusgumirugok.hu

1 megjegyzés: