2012/11/01

Sztárinterjú: Svarc a bírói rasszizmusról, Verebes DVD-iről és az 50. meccsről

A kezdés előtt 4 másodperccel fut be a pályára. Ha két bőr összejön egymás után, tuti megpróbálja a harmadikat is, akármi van. Ha tornára megyünk, az aluljáróból mászik elő. Ő az Aljas család állandó jokere, Svarc, aki mostanság permanensen segíti a csapatot. Médiatörténeti pillanat következik. Interjú a Martos United minket belengő szellemével Halloween alkalmából.

A hétközi Reading-Arsenal mérkőzés (5-7) a brit szaksajtó szerint majdnem olyan izgalmas volt, mint a legutóbbi Aljas-AZ derbi, amit te döntöttél el.
- Nyilván a fogadóirodáknak is meg kell élni valamiből, így nem csoda, hogy fordulatos meccset játszottunk a múlt héten. Komolyra fordítva a szót, sajnos magunknak tettük nehézzé a dolgot, mivel véleményem szerint képességekben nem csak egy góllal vagyunk jobbak az AZ-nél. A baj viszont az, hogy ez a pályán nem látszott, főleg védekezésben kecskéztünk rengeteget. Szerencsére kapusposzton nem tudunk hibázni, bárki áll a gólvonal előtt, és az sem hátrány, hogy Gábor most eléggé akadályoztatva volt a gólszerzésben, így sikerült utolérnem őt az idei góllövőlistán.

Kiválasztottad már a MÖSE webshopból, mit kérsz karácsonyra vagy a vársz a szerdai, egymás elleni meccs végéig?
- Akkora a kínálat, hogy így hirtelen nehéznek tűnik a döntés... Bár nem vagyok akkora sörfan, mint páran a csapatból, talán egy jóféle sörnyitó megmelengetné a szívemet.

Ha már ez a meccs. Mit vársz a találkozótól?
- Szoros csatára van kilátás. Bár a videóelemzés még nem történt meg, Verebes Józsi bácsitól ígéret van egy best of DVD-re. Figyelmeztető lehet, hogy múlt heti riválisunkat 10-1-gyel rendezték le. Összeszedett játékot mutatva szerintem mindenképp meglehet a 3 pont, amely jól jönne, mivel rendkívül sűrű a mezőny.

A következő lesz egyébként az 50. meccsed az Aljasban. 
- Nem is gondoltam volna, hogy már 49-szer magamra húzhattam ennek a patinás klubnak a szerelését. Sajnos azonban számomra és a közutakat használóknak is rossz hír, hogy a meccs időpontjában KRESZ-órán lesz jelenésem, így több mint valószínű, hogy 50-edik alkalommal majd a BKV elleni örökrangadón bizonyíthatok. Remélem azonban, hogy a csapat nélkülem is behúzza a MÖSE elleni csörtét, ehhez kívánok gólt, gólokat.

Paulo Sousa szerint minden bíró seggfej. Régebben te is nagy barátja voltál a sporttársaknak kis- és nagypályán időnként, mostanra viszont mintha lehiggadtál volna. A rutin meg az évek? Tegyük hozzá, az ősszel azért csak egyszer volt ilyen gondunk.
- Bár nem vagyok a portugál nép elkötelezett híve, egyet kell értenem a jó öreg Paulóval. Néha igencsak fura felfogás van itt is, de szerencsére már nehezebben húzom fel magam egy-egy ítéleten, mint akár 3-4 éve. Nyilván ennek köze van a fair play napokon összeszedett sárga és piros lapoknak is... Annyit még hozzátennék, hogy remélem, az angol pályákon felbukkanó bírói rasszizmus nem üti fel a fejét a Bogdánffy úton. Végezetül még ennyit: Köszönöm, hogy meghallgattak, hajrá Magyarország, hajrá Aljas!!!

1 megjegyzés:

  1. Több, mint korrekt interjú, további szép sikereket és hajrá Itália! :))

    VálaszTörlés