2012/11/29

Bravúr a listavezető ellen

Bravúros döntetlent ért el csapatunk a listavezető Szerény FC ellen a bajnokság 10. fordulójában. A 2-2-es eredmény ráadásul a nagy helyzetek száma alapján reálisnak mondható.

Mintaszerűen kezdtük a mérkőzést, egy gyönyörű skandináv kombináció végén Gergő az első támadásunkból megszerezte a vezetést fejjel (!). Ez megadta az alaphangot a meccsnek, nem mellesleg máris kellően felhúzta az ellenfelet. Természetesen a listavezető birtokolta többet a labdát, nagy helyzeteket ugyanakkor nem tudott kialakítani, mindig volt egy közbenyúló láb - és azt sem szabad elfelejteni, hogy a másik oldalon előttünk is adódtak lehetőségek. Egy laposan besurranó szabadrúgás aztán csak meghozta az egyenlítést a Szerény FC-nek, az általuk kiadott ukázból ("Na most már rúgjunk tizet!") viszont nem lett semmi, sőt nagy ziccert mi rontottunk a játékrész végén.

A második felvonás elején is maradt a megszokott kép. Egy megugrás után Miki hagyta ki a kihagyhatatalant, aztán szerencsére kettes figurából azonnal sikerült javítani - Norbó volt a legjobbkor a legjobb helyen. Nem kellett sokáig várni a válaszra, innentől kezdve pedig egykapuzás kezdődött. Fáradtunk, így sokszor csak arra volt energia, hogy elvagdossuk a labdákat. A csapat hősiesen védekezett, amikor pedig megfogyatkoztunk, szerencsére volt annyira hülye az ellenfél klasszisa, hogy nekiállt kötekedni, így a létszámegyenlőség megmaradt. Három a három ellen is jól állt az Aljas fal, a legvégén pedig egyszer még szerencsénk is volt, így összejött a győzelemmel felérő pontszerzés a jó játékerőt képviselő, ám cseppet sem szimpatikus ellenfél ellen.

Főleg a meccs végén szinte felbillent a pálya, de a nagy helyzetek száma alapján az iksz igazságosnak mondható. Az utolsó körben fel lehet tenni a koronát az elmúlt hetek teljesítményére.

Aljas család - Szerény FC 2-2 (1-1)
Gsz.: Antal G., Csóti N.
Sárga lap: Szabó M.
2 perc: Szabó M.
Aljas: Molnár I. - Kívés L., Szabó M., Szamosközi G., Mihály A., Csóti N., Antal G.

Jubilánsok: Imi 150. alkalommal viselte az Aljas család mezét, Norbó pedig 75. találatát jegyezte a csapatban.

4 megjegyzés:

  1. Hoppá-hoppá!!!

    Grat!!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok mindenkinek, nagyon szép teljesítmény volt a tegnapi! Az elmúlt hetekben, a MÖSE elleni meccs második félidejétől kezdve nagyfokú tudatosság jellemző ránk, amit jó látni.
    Gergő fejesgólja pedig minden idők volt! :)

    VálaszTörlés
  3. Bennem maradt egy kis hiányérzet, de persze az egy pont megszerzése is bravúr volt. Kicsit a Heller elleni "visszavágóra" emlékeztetett, hogy egy nagy zakó után szoros meccset tudtunk játszani. Még a CsTB-t kellene egyszer elkapni... :)

    VálaszTörlés