2012/12/06

Keserves győzelem zárásnak

Győzelemmel zárta az őszi szezont az Aljas család, csapatunk sovány, 2-1-es sikert aratott az idényt nyeretlenül befejező KCSSK ellen.

Már az első percektől látszott, hogy nem lesz diadalmenet az összecsapás, munkából beeső együttesünk dekoncentráltan, tompán futballozott. Ennek ellenére egy kontrából sikerült vezetést szerezni, és akár meg is nyugodhattunk volna. Nem így lett, Imi bravúrjai egy ideig tartották a fórt, de a szünet előtt egyenlített a rivális.

Fordulás után is szenvedtünk tovább a gyorsléptű emberek ellen, rossz belegondolni, mihez kezdenénk a kettes figura nélkül... Nagy fegyverünk ismét kihúzott minket a slamasztikából, Doyen közeli perdítése a győzelmet jelentette számunkra. A második játékrész második felében folyamatosan nyomott a rivális, amely a látottak alapján jóval több pontot is szerezhetett volna a bajnokság során.

Mindenképpen említést még Norbó zúgó kapufája, illetve az, hogy Benyónak egy szép ajándékkal kedveskedett a csapat Németországba igazolása alkalmából.

Aljas család - KCSSK 2-1 (1-1)
Gsz.: Szabó M., Szamosközi G.
Aljas: Molnár I. - Vass B., Kívés L., Nagy B., Szabó M., Szamosközi G., Antal G., Mihály A., Csóti N.

1 megjegyzés:

  1. jól van, köszi Miki!
    látom a kapufa említésre került :) ezentúl külön számoljuk!?

    VálaszTörlés