2012/12/26

2012 Doyen éve volt

Az apaság szárnyakat ad. Ez a tanulsága elsősorban a 2012-es esztendőnek csapatunk életében. Az első Aljas bébi édesapja, Doyen ugyanis már kislánya érkezésének híre után azonnal szárnyalni kezdett, miután pedig Dorka a világra jött, továbbra is konstans módon hozta a magas szintű produktumot. Rangidősünk a naptári évben nem kevesebb, mint 27 bajnoki találatig jutott, ezzel pedig mindenkit maga mögé utasított.

- Elképzelhető, hogy azért is vagyok a korábbiaknál eredményesebb, mert a hőskorban volt olyan szezon, hogy a félpályán is alig mentem át a 4-0-1-es felállás miatt – követett el némi oknyomozást az év utolsó meccse után Gábor.

Kétségtelen, univerzális labdarúgónknak mindenképpen jót tett a játékfelfogásban bekövetkezett (azért nem radikális) változás, de általánosságban is elmondható, hogy sokkal jobban eloszlanak a szerzett gólok a játékosok között, mint mondjuk 5 éve.

Doyen 27, Miki 26, Norbó 21, Gergő 15, Imi 10, Svarc 8, öngól 6, Benyó 4, Medve 4, Furik úr 2, Endrú 2

Az össztermés a bajnoki mérkőzéseken 125. A kupában egyébként további 12 gólt szereztünk, ott Hutch jár az élen a Mini Eb-n mutatott eredményes játékának köszönhetően.

Ami a találkozók kimenetelét illeti, a tavaszi szezon és a nyári bajnokság viszontagságainak köszönhetően erősen negatív a mérleg: 15 győzelem és 4 döntetlen mellett 23 vereség, a 125 szerzett találatra 147 kapott. Bizakodásra adhat okot viszont, hogy az ősz és a tél eddig lényegesen pozitívabb képet mutat.

Veretlenségi szériánk jelenleg 6 összecsapásnál tart (de jó lenne még tovább nyújtani), a tél végén illetve tavasszal viszont akadt egy ennél is hosszabb negatív széria, amely zsinórban 9 vereséget foglalt magában. Négy alkalommal maradtunk szerzett gól nélkül, mi pedig háromszor nulláztuk le az aktuális ellenfelet.

Folytatás január 9-én, az éllovas Ostenditur Victoria ellen. Egy remélhetőleg sikeres szilveszteri összetartás után. Hajrá, Aljas!

3 megjegyzés:

  1. Folytassa, Doyen! :)

    VálaszTörlés
  2. Először is köszönöm az elismerő szavakat, illetve a - fentiek tükrében - különösen Miki gólpasszát a Böllérek ellen. Három évvel ezelőtt, egy találat nélküli szezon után interjúvolt meg a szakvezetés, akkor már megjósoltam, hogy majd 2012-ben! Úgyhogy egyelőre Maják-Doyen 0:1. :)

    VálaszTörlés
  3. Bravo, Gábor! :)

    A szülői lét örömei! :)

    Az Aljasnak pedig további jó hosszú veretlenségi sorozatot!!

    VálaszTörlés