2012/09/19

Értékes győzelem a rajton

Kiválóan kezdte csapatunk az őszi szezont, az Aljas család együttese a Melanz Gruppót győzte le 4-2-re. A siker annak fényében kifejezetten értékes, hogy az ellenfél várhatóan sok mindenkit megver majd a későbbiekben.

Az első félidő a régi időket idézte. A lassan adogató rivális nem találta rajtunk a fogást, vagy ha mégis, Molnár cerberus volt a helyén, a másik oldalon pedig két pontrúgás is ült, plusz Szkárf akcióból is betalált - nem is akárhogyan, sarokkal. Megnyugtató előnnyel mehettünk tehát szünetre, az ellenfél viszont ritmust váltott, és gyorsan egyre faragta a differenciát. Jókor jött az időkérés, sikerült rendezni a sorokat, és egy újabb rögzített helyzetből, Furik úr révén a legjobbkor érkezett a negyedik gombóc.

Összességében elmondható, hogy erőfeszítéseink miatt egyáltalán nem érdemtelen a győzelem, a három pontot pedig az ellenfél kapusa mellett elsősorban fegyelmezett védekezésünknek (lásd pl. blokkolt lövések címszó alatt) köszönhetjük. Valahogy így kell majd folytatni!

Örömteli fejlemény, hogy háromhónapos kényszerpihenője után visszatért a pályára a csapat házi gólkirálya is.

Melanz Gruppo - Aljas család 2-4 (0-3)
Gsz.: Mihály A. (2), Szamosközi G., Furik Zs.
Sárga lap: Szabó M.
Aljas: Molnár I. - Vass B., Furik Zs., Kívés L., Szabó M., Szamosközi G., Mihály A., Antal G.

3 megjegyzés:

  1. Szép volt, szép volt! Mindenkinek gratula, jól mentünk.
    Hálisten kijött a lépés, figyeltünk rendesen, és szerencsénk is volt. A jövő héten is valami hasonló kell!

    VálaszTörlés
  2. bár az ESPN csak egy rövid szalagcímben méltatta az Aljas sikert, részemről hatalmas grat!!!

    és látva a sorsolást, nagyon fáj a szívem a Lovasok miatt. jövő hétre is sok sikert!

    VálaszTörlés
  3. Gratula! Szép volt fiúk!! Szkárf végre meghálálta, hogy bekerült a csapatba! :)

    VálaszTörlés