2011/05/20

Nem szavak, tettek kellenek!

Az utolsó két mérkőzés nem sikerült túl jól csapatunk számára, de úgy is fogalmazhatunk, hogy több mint egy hónapja nem nyertünk mérkőzést a pályán. Mindez mély nyomott hagyott Mackó lelkében is, aki elsőre csípőből elhárította az Aljas Online megkeresését, mondván nem szavakra, hanem tettekre van szükség. Ez így is van, de azért a család mogorva medvéje valószínűleg a média hatalmától, Jockey Ewing-módszereitől tartva csak megenyhült, és néhány szót kiszenvedett magából.

- Javulást várok - kezdte igen tömören a recski Marchena. És valóban, hirtelen ismét ott vagyunk a kiesés elleni küzdelem közepén azok után, hogy egy jobb széria után már a dobogóért való harcról, a B ligás ambíciókról is esett egy-két szó.

- Ingadozó formánkat tekintve jó nekünk ez az osztály. Álmodozni lehet, de helyükön kell kezelni a dolgokat - replikázott ezekre Kívésman.

Hogy jövőre is "jó lehessen" nekünk ez az osztály, és ne kelljen egy ligával lejjebb szerepelni, minimum az egyik hátralévő találkozót meg kellene nyerni. Teljesíteni kell tehát, remegésre viszont azért nincs ok.

- Én nem kongatok semmilyen vészharangot. Ha odatesszük magunkat normálisan, nem lehet gond, ha nem, akkor meg még a kiesést is megérdemeljük. Hétfőn azért is nyerni kéne, mert már elég régen élvezhettük a győzelem ízét. Remélem, mindenki így gondolja és nemcsak kommentek illetve szavak formájában jelenik meg a bizonyítani akarás - tért vissza a "pofázás helyett harc" elvhez a védelem oszlopa.

Ennek a szellemében pályára lépő csapatot vár a szakvezetés hétfőn. Hajrá, Aljas!

1 megjegyzés:

  1. Fáj elismerni, de igaza van Mackónak!
    Azt várom mindenkitől, hogy a hétfői meccsen a határokig elmenjen, megszakadjon ezért a csapatért. Az utóbbi hetekben lagymatagok voltunk, menni kell, mint a Mozambó! Valahogy megvertük a 2. és a 3. helyezettet, az a játék kell a Cicafiúk ellen is.

    VálaszTörlés