2010/12/01

Tiszta Hollywood!

Ennek így kellett történnie! Komoly skalpot gyűjtött be az Aljas család a bajnokságban, a gárda a jó erőkből álló, megerősítése óta szárnyaló Erő Bát győzte le 4-3-ra, ráadásul hátrányból fordítva. A győztes gólt stílszerűen születésnapját ünneplő marcona medvénk, Kívésman szerezte az utolsó előtti percben.

Néhány perc alatt nyilvánvalóvá vált, hogy egy ügyes játékosokból álló bandával lesz dolgunk, de az is, hogy a balerinák nem nagyon bírják a kemény játékot. Nagyjából egy percnek kellett eltelnie, hogy az egyik színes ceruza vérig sértődjön egy teljesen normális párharc után. Egy kettes figurával sikerült vezetést szerezni, szűk tíz perccel a vége előtt viszont már az ellenfél vezetett 3-1-re. Rendkívül dicséretes módon mindez nem törte meg a csapatot, a harci kedv pedig némi szerencsével szépítést eredményezett. Az ezt követően a másik oldalon elhangzott "Nem baj, rúgunk nekik még hatot" szókapcsolat csak plusz motivációt jelentett, Norbó egyenlített is, a hajrá pedig úgy alakult, ahogyan az egy amerikai limonádé mozifilmben szokás. Szülinapját ünneplő, a meccs előtt becsületesen betöltő védőnk, Kívésman tört ki két bekk között, és higgadtan, a kapus alatt a hálóba gurított. A riválisnak még akadt egy ordító ziccere, de az ezúttal is kiválóan védő Pufi eszén nem tudtak túljárni, így kemény, küzdelmes, izgalmakban bővelkedő mérkőzésen 4-3-as sikert arattunk.

Bravo, bravo, bravo! Jövő héten, a L.É.C. elleni találkozón is pontosan erre a hozzáállásra lesz szükség!

Aljas HFC - Erő Bá D 4-3 (1-1)
Gsz.: öngól, Szabó M., Csóti N., Kívés L.
Aljas: Letenovics-Nagy R. - Vass B., Furik Zs., Kívés L., Nagy B., Szabó M., Antal G., Szamosközi G., Csóti N.

TABELLA: Így áll a bajnokság - kattints!

Ami a többi ismert eredményt illeti: az El Niño hozta a kötelezőt a Statikus ellen, a Söry pedig vereségével matematikailag is kiesett.

Eredmények: Galmácsi Tábor - Söry 4-1, Statikus Gumirugók - El Niño 3-5.

8 megjegyzés:

  1. Gratulálok mindenkinek és köszönöm ezt a remek ajándékot :D

    VálaszTörlés
  2. Remek volt valóban, grat mindenkinek! Bár nyilván volt, hogy elíveltük a labdát, azért amikor lehetett, passzoltunk is, na meg küzdöttünk keményen.

    VálaszTörlés
  3. Szép volt fiúk! Na, ez már küzdeni akarás!! :) Eddig nálam az év meccse volt, felálltunk a padlóról, összeszedetten, küzdeni akarva fordítottuk meg az eredményt, teljesen megérdemelten! Egy jó Erőkből álló (sic!) csapatot sikerült magunk alá gyűrni és megállítani a menetelésben!
    Kívésmannek pedig gratula a döntő góljához, mintaszerű volt! 25 évesen végre megérett erre a pozícióra! :)
    Pénteken pedig hatalmas ünneplést folytatunk ennek örömére!

    Jövő héten legalább ugyanígy, nélkülem is, bár tudom nem lesz könnyű... :P :D:D

    VálaszTörlés
  4. jó lenne, ha nyernétek, mert mi hiába nyerünk a LÉCnek vagy a Galmácsinak buknia kell a hátralévő meccseit:D
    HAJRÁ ALJAS!!!:D

    VálaszTörlés
  5. Pufinak igaza van, jól mentünk! a keménységgel semmi gondunk nem volt most

    most már kötelezően ezt a szintet kell hoznunk az utolsó kettőn, hátha a szezon meccse még hátra van! :)

    VálaszTörlés
  6. Ezt jósoltam októberben:

    "Ezek alapján 12-15 pont között zárhatjuk a szezont, ami szerintem nagyon jó eredmény lenne az új játékstílushoz és felálláshoz képest!"

    Ezt a célt már teljesítettük, gyerünk feljebb, merjünk nagyot álmodni! Hajrá Aljas!

    VálaszTörlés
  7. Így van, a jövő hetit Kufi nélkül is be kell húzni egy hasonlóan jó szellemű játékkal, egyelőre ráérünk azzal foglalkozni.

    VálaszTörlés