2010/02/11

Maradhatunk a C ligában

Bár az Aljas lelkeknek minden bizonnyal nem tett jót, hogy a csapat ki bírt esni ősszel a harmadosztályból (ráadásul hogyan), örömteli fejlemény, hogy a ligán belüli átszervezéseknek köszönhetően a sors igazságot szolgáltat, és tavasszal is a C divízióban futballozhatunk.

A tervek szerint a szezon március legelején indul, a szakmai stáb arról tájékoztatta az Aljas Online-t, így mindenképpen előteremti valahonnan a nevezési díjat a február 27-én esedékes HBF felkészülési tornára. Fontos információ, hogy mérkőzéseinket hétfőn vagy kedden vívjuk, és valószínűleg továbbra is a BEAC komplexumában szánthatjuk fel a betont, azt pedig meg kell adni a nevezési lapon, hogy klubunk inkább a megszokott 5+1-es verziót, avagy a futsalra emlékeztető 4+1-et választja.

A vezetőség közleménye szerint a létszám tulajdonképpen mindegy, hiszen csapatunk az évek során mindkét felállásban szórakoztató futballt mutatott be, a csapattagok erőnlétére (vagyis annak hiányára) való tekintettel viszont talán az 5 mezőnyjátékost felvonultató verziót tanácsolná a gárdának.

A keretben változások nem várhatóak, amennyiben sikerül késői időpontokra szervezni a találkozókat, a bérből és fizetésből élők is tiszteletüket tudják tenni.

3 megjegyzés:

  1. Itt is felhívnám a figyelmet, hogy várnám a véleményeket 4+1/5+1 illetve február 27-i torna témakörökben.

    VálaszTörlés
  2. Az évszakokat majd este átismételjük... :)

    VálaszTörlés
  3. Bazz... :) Minőséget szolgáltatok. :) Kösz, a jelzést Mr X!

    VálaszTörlés