2010/02/19

Mackó és a merchandising

Kívésman, az Aljas család marcona medvéje a napokban örömteli eseményre lett figyelmes. Éppen a Boráros téri kínaiban falatozott, amikor az étteremben egy AHFC-mezbe öltözött fiatalembert pillantott meg. Működik tehát magától is a merchandising! Azt nem sikerült kideríteni, ki a kedvence az illetőnek a sok harcos közül, a dresszre ugyanis a "Barack" fantázianevet vésette fel. Ami biztos, tisztelettudó fiatalemberről van szó, hiszen nem zavarta meg Brumit tolakodásával az étek elfogyasztásában. (Vagy csak tudja, egy éhes Kívéssel nem jó kikezdeni.)

Mackót az eseményről nem faggatta az Aljas Online, hiszen Raid sokkot kapott a látottaktól, védőnk a felkészülés állásáról és a közelgő tornáról viszont elmondta véleményét.

- Valóban nem végeztünk nagy edzésmunkát a télen, de hát amatőrök lévén nem is baj ez. Hogy visszaüthet-e, hogy nem sokat fociztunk? Majd kiderül, mindenesetre már nagyon várom, hogy végre kezdődjön a bajnokság. Labdát azért láttam: kéthetente, amikor hazalátogattam, eljártunk terembe focizni. A kupában jó lenne a csoportból továbbmenni, a bajnokságban pedig meg kellene mutatni, hogy (kicsit fáj ezt leírni, hiszen voltak ennél nagyobb tetteink is) jogosan maradtunk a C ligában. Remélem még a torna illetve a bajnokság alatt is dolgozó embernek fogok számítani, ugyanis kíváncsi vagyok milyen érzés úgy pályára lépni. :)

14 megjegyzés:

  1. Találó a név. A haverjai nyilván "Császárkörte", "Vegyi Gyümi", esetleg "Pinya Koláda" vagy "Whiskas" névvel a hátukon futnak, tisztelegve az Aljas család előtt.

    VálaszTörlés
  2. El kell indítani a webshopot, nincs mese!!

    VálaszTörlés
  3. Kérnénk egy részletes marketing-tervet akkor! :)

    VálaszTörlés
  4. Ok, szerkesztem is!! Bár most épp egy kastély MT-jét csinálom, de szerintem teljes mértékben ráhúzható ez egy focicsapatra is! :)

    VálaszTörlés
  5. Maci, biztos nem Roger felirat volt rajta?

    VálaszTörlés
  6. Bár nem engem kérdeztél, asszem Maci helyett is mondhatom látatlanban: NEM! :)

    VálaszTörlés
  7. Kicsit off, engem az érdekel, hogy mit toltál a kínaiba, a szokások "aratengeszecuánitojáslizzsel" volt?? :))

    VálaszTörlés
  8. Roger volt az, a csatármezek mindig jobban fogynak!! :)

    VálaszTörlés
  9. Ez így van Norbi, de például jelenleg az Arsenalnál szerintem több Fanperszí-, meg Arsavin-mez fogy mint amennyit egy néha bevetett tacskóéból eladnak. :) Nem mindegy, milyen csatár az a csatár. :)

    VálaszTörlés
  10. ezek alapján abban nem értünk egyett, hogy az AHFC fanperszíje Norbó? :)

    VálaszTörlés
  11. igaz, hogy ballábas!

    VálaszTörlés
  12. jóhogy azt toltam Pufee. Viszont az uccsó mondatban megfogalmazott vágyam jelen pillanatban úgy néz ki hogy nem fog teljesülni...

    VálaszTörlés
  13. WTF????? Megköszöni a próbajátékot nyuszómuszó?

    VálaszTörlés