2010/10/02

Extra motiváció a szégyenpad

Két olyan csapat van az ELTE bajnokság 85-ös mezőnyében, amely 2010 őszén még nem tudott a kapuba találni. A C/1 ligában szereplő B+, amely két meccs után 0-19-es gólkülönbséggel áll, és - szégyenszemre - az Aljas HFC. Kedden itt a lehetőség a kozmetikára, a feladat viszont nem könnyű, hiszen a listavezető El Niño lesz az ellenfél.

- Nem túl szép statisztika, és tudom, hogy van, aki nem éppen hurráoptimista, de abban biztos vagyok, hogy mindenki mindent megtesz majd a győzelemért. Nem éppen kezdtük jól a bajnokságot, ennek megfelelően kell a keddi meccshez állni, és abban is biztos vagyok, hogy a vereség extra motiváció lesz gárda tagjai számára. Másfél órára ki kell kapcsolni, fegyelmezetten, becsülettel, nem mellesleg ésszel küzdeni, és akkor elindulhatunk felfelé. Kiemelten fontos a megfelelő koncentráció, hiszen ennek hiánya a botrányos helyzetkihasználás oka általában - mondta Miki az Aljas Online-nak.

A forduló teljes programja: L.É.C. – Söry, Erő Bá D – Holland Lovasok, Statikus Gumirugók – Rapid Tipli, El Niño – Aljas HFC, Szabolcsi Elixír – Galmácsi Tábor.

13 megjegyzés:

  1. Igen. Gondoltam, hogy lesz olyan buzi, aki beleköt. :) Már a meccs előtt picivel meg kell kezdeni a koncentrálást, különben nem sülnek a darucselek Bobi!

    VálaszTörlés
  2. Egy htcrõllrok reszegen erintokepernyo lrok kitaly

    VálaszTörlés
  3. igen uram, köszönöm uram!

    VálaszTörlés
  4. Látom Pufikám kihasználtad a betegszabi és a hétvége adta lehetőséget! :)
    Bobi viszont mindent megtett a sikeres felkészülés érdekében, pénteken még Recskre is ellátogatott, hogy átvegyen valamit az itteni futballkultúrából!

    VálaszTörlés
  5. Úgy ám! És nem keveset tanultam :)

    VálaszTörlés
  6. Az ottani miből???
    Uram Isten, Bobi, már félek a keddtől. :)

    VálaszTörlés
  7. Jesus Christ, ezt valóban én kommenteltem? Nem is emlékszem, de komolyan....
    Annyi dereng, hogy szombaton Péli Éviék voltak nálunk vendégségben, aztán Istivel picit elnyelt minket a Jäger-Bor-Whisky Bermuda háromszög, meg hogy odaadta a vadi új HTC-jét nézegetni.... De hogy én feljöttem az Aljasra és egy cikkhez kommenteltem, ráadásul a saját gmail-es fiókomból, na az már meredek..... Sztem ez Kész Átverés! :)

    VálaszTörlés
  8. Péli Barna nem volt ott?

    VálaszTörlés
  9. De! Meg Fridi, meg Pici bácsi, meg Eszenyi Enikő és természetesen Mester Tomi is, de furamód egy fekete dobozban ücsörögtek egész este valami kornyikáló népsereg társaságában, de lehet, hogy csak a képzeletem játszott velem?

    VálaszTörlés
  10. Én nem lehettem ott kedves Roland, mivel Dorinát kellett "ápolgatnom"...

    VálaszTörlés
  11. Igen, rendesen meg is kaptam Pélótól, akarommondani Barnitól, ami nekem jár, volt minden, ATM, DT, megerőszakolás, Cigó Roli meg a végén jött a kis szemüvegével!

    VálaszTörlés