2013/01/31

Pozitív lett Svarc B-próbája, mégis felmentették

Mint arról beszámoltunk, Svarc szervezetében az első tesztek különböző tudatmódosító szereket mutattak ki az U.F.B. ellen 4-3-ra megnyert bajnokit követően, így fennállt a veszélye annak, hogy a zöld asztalnál esetleg módosul a találkozó eredménye.

A mérkőzés közben leadott pozitív mintát az első ellenőrzés után a WADA nemzetközi központjába szállították, ahol sor került a B-próbára is. Meg nem erősített hírek szerint a vizsgálatokat végző tudósok haja és az összes foga kihullott, klubunk pedig hivatalos értesítést kapott arról, hogy a második teszt is pozitív eredményt hozott. Játékosunk szervezetében többek között meszkalin nyomait mutatták ki.

Örömteli, hogy mindez sem labdarúgónk, sem a klub számára nem jár együtt elmarasztalással, mivel Svarc a döntőbírák előtt sikeresen bizonyította be, hogy a találkozót megelőzően nem sokkal egy légtérben tartózkodott Détári Lajossal. Futballistánk így pályára léphet a hétvégi tornán is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése