2013/10/26

Bepanaszoltak minket Hágában

Bepanaszolták az Aljas családot a Hágai Nemzetközi Bíróságon. A hivatalos levél tanúsága szerint szerint Svarc FÖMI ellen viselt citromsárga fecskéje kimeríti az emberiség elleni bűncselekmény fogalmát, pláne, hogy egy ideig közszemlére is volt téve.

A kétségtelenül szokatlan színekben pompázó alsóneműt a legutóbbi bajnoki mérkőzés után láthatta néhány percig mindenki. Úgy hírlik, a NASA egyik műholdja vadult meg tőle, ezért riadóztatták a nemzetközi törvényszéket.

Az Aljas Online információi szerint a klubvezetés válaszában elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy az alsó nem sértette a közízlést, hiszen egy olyan mértékadó embernek is tetszett, mint Norbi. A téma szakértője, Imi hangsúlyozta, az ő fecskéi is mindig kirívóan népszerűek voltak.

Egyébként amikor kiderült, hogy Hágában eljárást indítanak csapatunk ellen, holland melegek egy csoportja vonult tüntetni a szervezet épülete elé - a burgonyáktól ezúton határolódnánk el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése