A papírformának megfelelően sima vereséget szenvedett csapatunk (0-11) a CSTB ellen a nyári bajnokság ötödik fordulójában.
Ha valaki bízott a csodában, az nagyjából három percig tehette meg mindezt, hiszen az ellenfél a kezdeti - többek között a bemelegítés teljes hiányának betudható - zűrzavart kihasználva gyors erődemonstrációt tartott. Ahogyan az várható volt, mindvégig látszott a két osztálynyi különbség a felek között, a második félidőben pedig erőben is elfogyott az Aljas had. Ennek ellenére a becsületgól simán összejöhetett volna, a helyzetek azonban kimaradtak.
Az eredmény miatt nyilván nem kell összetörni, ugyanakkor azt azért szögezzük le, hogy a játék egyes elemeiben jobban is teljesíthettünk volna.
CSTB - Aljas család 11-0 (6-0)
Aljas: Letenovics-Nagy R. - Furik Zs., Kívés L., Szamosközi G., Molnár I., Antal G., Csóti N.
Úgy kívántam a tegnapi meccset, mint a húsvéti nagyböjtöt! :) Ennek megfelelően kellőképpen szar és motiválatlan voltam, meg ez a nagy meleg se volt jó... Elnézést!
VálaszTörlésDe annyira nem éreztem az átütő erőt a csapatban sem, volt pár helyzet, de sajnos kimaradtak, ebben sokkal több nem volt szerintem.
De cáfoljatok meg, úgy vágyom egy kis komment küzdelemre! :)
a bemelegítés teljes hiánya... miiicsodaa? :)
VálaszTörlésmert ha a tegnapi 45 fokban futok egy latymatag kört és még pár sprintet mellé teszek, akkor jobban bírtam volna az meccs elejét?
a lényeg, hogy szerintem a meccsre már fel kell ébredni! persze ebben segíthet egy intenzív bemelegítés, de én a fizikai részében nem érzem a hiány. sokkal inkább fejben kellene ott lennünk, csak ezen megy el az eleje és nem erőben!
nyújtottunk, hogy ne legyen húzódás, lőttünk párat kapura, hogy kicsit ráérezzünk, ez volt tegnap. de magamból kiindulva kicsit kedvetlenül és álmosan kezdtünk.
Kedvetlenül és álmosan kezdtünk.
VálaszTörlés>> Éppen ennek a megelőzésére van a bemelegítés. Vagy ha semmi értelme, akkor a világ összes sportolója és edzője hülye.
Ha vakarja a tökét mindenki bemelegítés gyanánt, annak egyenes következménye, hogy a 10. percre veszi fel nagyjából a normál fordulatot a csapat.
Nyilván igazad van Miki, de ebben akkor sem volt több még ha szar is volt kívülről nézni..
VálaszTörlésEzt nem vitatja senki, csak ha emiatt bukunk majd el egy olyan meccset, amit meg lehetne nyerni, az bosszantó lesz.
TörlésJövő héten is nehéz meccs lesz..
VálaszTörlésIgen, ezek ellen nagyon sajnálom, hogy nem játszhatok. Tipikusan az a csapat, akik ellen szeretünk. Megvan az önbizalmuk rendesen... Szerintem abszolút nem reménytelen, a CSTB azért két klasszissal jobb náluk.
TörlésAz edzőmenesztés reméljük kedvezően hat :D
VálaszTörléslehet a sok gondolat megzavart, leszűkítem Neked a lényegét :)
VálaszTörlésfejben nem vagyunk ott szerintem és ezen nem segít semmilyen bemelegítés! a kedvem nem attól jön meg, ha futok intenzíven néhány sprintet!
a beszéd a meccs előtt, közben, a hasznos tanácsok, gondolatok, meglátások többet segítenek!
Ebben teljesen igazad van, természetesen mindenkinek ezer más dolga van, nem elvárható, hogy mindig ott legyünk fejben. A kedved valóban nem attól jön meg, hogy futsz néhány sprintet. Két külön dologról beszélünk.
TörlésÉn azt mondom, hogy viszont ahhoz, hogy a fizikai állapotának megfelelő maximumot tudja nyújtani valaki, vagy legalábbis annak egy komoly hányadát, ahhoz be kell melegíteni normálisan. Nem mellesleg így csökken a sérülésveszély is, ami egyáltalán nem elhanyagolható szempont.
és igen, nem sikerült Miki alá kommentelnem, de Neki ment a válasz :)
VálaszTörlésA tegnapi mérkőzésben tényleg nem volt sok köszönet, de legyen majd inkább a hátralévő meccseken szerencsénk. Kívülről nézni magunkat sohasem lehetett túl nagy öröm, ezért is jobb a pályán lenni. Persze fontos lenne, hogy "legyünk ott fejben", de ezt egyikünk sem tudja befolyásolni, a hozzáállással pedig szerintem nincs gond. Nyilván mindannyian szeretnénk megnyerni a meccseket, de hol jobban megy, hol rosszabbul. Én például tegnap nagyon motiváltnak éreztem magam, de a harmadik percben már alig kaptam levegőt, és hát úgy nehéz egy ilyen csapat ellen. A bemelegítést én is fontosnak tartom, de sajnos előfordul (velem egyre gyakrabban), hogy a korábbi 30 perc helyett csak 5 jut erre, azt pedig már nehéz jól beosztani. Amikor a többség jó napot fog ki, akkor több örömünk van a játékban, amikor meg senki sincs igazán formában, akkor könnyen beleszaladunk egy nagyarányú vereségbe. Remélem, a jövő héten az ellenfélnek sem lesz mire szerénynek lenni.
VálaszTörlésEgyetértek. Nincs gond amúgy ezzel a 0-11-gyel, nincsen egy súlycsoportban a két csapat. Majd akkor menjenek be a helyzetek, amikor szoros a meccs.
TörlésNa, estére mindenki megélénkül? :) Feljövők és komment hullám?
VálaszTörlésNe szeleteljük a fingot, mindenki egyetért abban, hogy a tegnapi nap nem volt a fénypont, de nem ezeket a meccseket kell megnyerni. Itt is jól helyt kellene azonban állni, valamint valami elképzelést belevinni a játékba. Amit már Maci is említett, meg én is láttam hátulról, hogy sokszor nem volt kinek adni a labdát, nem jöttünk érte, illetve elöl sem volt senki a felpasszhoz. Összjáték nélkül nehéz gólt szerezni.
A másik pedig, hogy hátul nagyon sokszor eladtuk a labdát, az rendben, hogy a CSTB elég gyors csapat, de ennyit nem szabadott volna labdát lopniuk.
Egyébként sajnos az ő részükről is benne maradt még 4-5 gól....
Azért sok minden következik abból, hogy a kondink a béka segge alatt van. Ahogy fárad az ember, úgy hoz rosszabb döntéseket.
TörlésMeg ugye ha próbálunk passzolni, abban is többszörösen benne van a hiba egy ilyen jó ellenfél ellen. Megelőznek, lelesik, rosszul vesszük át és lecsípik stb., stb.
Szerintem nem mérvadó a szerdai meccs az ellenfél miatt, lehetett volna vagdosódni, abba nem csúszik annyi hiba, de annak meg semmi értelme nem lett volna.
fontos a bemelegítés ezt ne ragozzuk túl, alap! nyújtani azért legalább mindeki szokott, ha már a sérülések is szóba jöttek.
VálaszTörlésintenzívebb bemelegítés hatásos, csináljuk és kell is!!! de szerintem a meccsek első pár percében tapasztalható fejetlenség, nem a fizikai állapot hiányától függ döntő részben, én csak ennyi mondok! számomra fontosabb, hogy beszéljük meccs előtt, közben (pl hibákról stb) az jobban segít ott lenni, felpörögni
baszki srácok!mire ezt elovastam el is fáradtam:) alényeg h jövö héten leszek és akkor már nyerünk:)van még kérdés amire nem válaszoltam?
VálaszTörlésÚgy legyen!
TörlésA lényeg, hogy én meg nem leszek úgyhogy tényleg nyertek :D
VálaszTörlésMellesleg én nem mertem beszállni a komment háborúba eddig.Sztem az ellenfél két szinttel jobb volt mi gyorsak voltak, pontosan rúgtak, labda kezelésük is pontos volt. Mind ennek ellenére én élveztem a játékot, igaz kapkodtam a levegő után, de hajtós meccs volt.
De a 3. félidőt megint mi nyertük :D
Ne ragozzuk ezt túl, az ilyen vegyes csoportokban vannak jobb ellenfelek, meg kutyábbak is. Örüljünk annak, hogy heti rendszerességgel találkozunk, és jót tudunk neveti egy két sör mellett!
VálaszTörlésén is nagyon örülök, hogy heti rendszerességgel tudok Veled találkozni, Maci! és még jókat is szoktunk nevetni :)
VálaszTörlés