2011/11/17

Gábor közelít a 10 sörhöz

Történelmi lehet ez a szezon az Aljas család életében. Mogorva Medvénk jó pár szezon óta folyamatosan feldob 10 sört annak, aki Mikit megelőzve megszerzi az első helyet a házi góllövőlistán, eddig azonban egyszer sem kellett virítania a szeszt. Na, de majd talán most!

Két fordulóval a vége előtt ugyanis szárnyaló futballistánk, Szamosközi Doyen Gábor vezeti a mesterlövészek versenyét, egy góllal megy 14-esünk előtt (8-7), kettejük formáját elnézve pedig egyáltalán nem lenne meglepő, ha rangidősünk be is húzná már innen az első helyet.

- Én örülnék a legjobban neki, ha ez így lenne - kezdte Miki az Aljas Online-nak. - Talán úgy lenne a legjobb, ha betalálnék egyszer-kétszer még, de az semmire nem lenne elég. Egyébként eddig, azt hiszem, Gergővel egyszer ikszeltünk ebben a tekintetben, még a Közgáz Ligában, azóta természetesen nem passzolok neki, túl veszélyes lenne.

A felajánlás elkövetőjét, Mackót egyáltalán nem volt kedvünk megszólaltatni az ügyben, inkább hamisítottunk tőle egy nyilatkozatot.

- Jó ideje várok már arra, hogy Miki elbukjon, az pedig, hogy várhatóan nem Norbi lesz az, aki megelőzi, csak a hab a tortán. Egyébként még arról sem tettem le, hogy én fussak be az első helyre, terveim szerint fegyelmezetlenül feltolom magam az utolsó két fordulóban, és ontom a gólokat - mondta volna Kívésman, ha bárki megkérdezte volna.

A Doyent nem zaklattuk, nehogy megzavarjuk a Májmedence elleni találkozó előtt.

6 megjegyzés:

  1. Látom, Miki, megpróbálod kiénekelni a sajtot a számból, úgyhogy tényleg inkább a következő mérkőzésre koncentrálok. :) Amúgy én is annak örülnék legjobban, ha valaki még nyílttá tenné a versenyt az utolsó két fordulóban!

    VálaszTörlés
  2. Egy 10-10-es vagy egy 20-20-as döntetlenben kiegyezhetünk! Viccet félretéve, azt hiszem, úgy korrekt, ha kiváló labdákkal tömlek, mostantól ez a cél! :)

    VálaszTörlés
  3. Ok, legyen 20-20 és hármas holtverseny!

    VálaszTörlés
  4. Hajrá Gábor! Én is szurkolok! :) :P

    Valamint én is teszek egy teljesíthetetlen küldetést: ha Norbó megelőzi az öngólt, szívesen felajánlok 10 Kőbányait a tiszteletére! :)

    VálaszTörlés
  5. Benne vagyok! Amúgy miután megtekintettem végre a Die Hard 4-et, meg sem állok 20-ig! :) Valóban komoly műalkotás!

    VálaszTörlés
  6. "Látom, Miki, megpróbálod kiénekelni a sajtot a számból" :DDD hatalmas

    mellesleg köszi a kedves szavakat! :)
    az öngól legyőzése amúgy tényleg nagy vágyam, azért az fontos egyéni cél! ennyi, ez a szezon így sikerült, persze van még két meccs, lehet javulni!

    VálaszTörlés