2009/12/20

Mi vár az Aljas családra 2010-ben?

Újra közeleg a szilveszter, újra itt az Aljas Online újévi prognózisa – immár negyedik alkalommal. Lássuk, mi vár a családra 2010-ben!

Kívésman karrierje gyorsan felfelé ível, néhány hónapnyi közös munka után a vietnami főnök reklámarcot csinál belőle. Az FHB jól ismert Nyuszómuszó projektjét felváltja az új figura, a Lackómackó, sőt, recski labdarúgónknak kis híján sikerül elérnie, hogy Csacsi Öreg Pocka is szerephez jusson a reklámokban.

Apropó, Pocok! Norbónak is jól alakulnak a dolgai a munkahelyen, bár egy kicsit azért rezeg majd a léc. A német főnök, Tilo valahogy kideríti, hogy Roger szabadidejében szívesen gyilkolászik németeket különböző számítógépes játékok keretein belül. A boss berendeli az irodába a Kisvakondot, aki a téma szóba hozása után már a munkanélküliségre gondol. Tilo azonban elárulja neki, az ő családja mindig is ellenálló volt – ezért is nem hívják Jürgennek – így Norbót előléptetik.

Benyó január 1-jén elveszíti állását, mert olyan ittasan megy be dolgozni, hogy telefonon keresztül, Írországban is megérzik az alkoholt a leheletében. Mivel lesz benne még némi maligán a műszak után is, kirúgása után gondosan elbúcsúzik mindenkitől a szokott módon (Szopkodd!). Természetesen a burgonya dolgozók sem maradnak ki a szórásból, így csak Benci lélekjelenlétén múlik, hogy nem rontják meg.

Doyen ősszel nyújtott teljesítményére felfigyel az akut csatárgondokkal küzdő, 15 forduló alatt mindössze 6-szor eredményes, spanyol élvonalbeli Xerez vezetősége. Az andalúzok már december közepén hivatalos ajánlatot tettek, ezt azonban a klub januárig titokban tartja, akkor viszont robban a bomba: Gábor kölcsönben a Primera Divisiónba igazol (közben másodállásban a Caja Madrid banknál helyezik el saját kérésére), és tavasszal szerzett 34 góljával nem csak bent tartja a csapatot, az Európa Ligás szereplést is kiharcolja velük. Egyik legemlékezetesebb meccsén a Camp Nouban talál be vesével Valdés kapujába, így segítve övéit 1-0-s sikerhez. Rangidősünk útja a világbajnokságra vezet, miután különböző távoli rokonok felkutatása után Új-Zéland gyorsított eljárással állampolgárságot ad neki. Szlovákia elleni mesterhármasát követően magas állami kitüntetésben részesül Magyarországon, a Jobbik pedig felajánlja neki az államelnöki posztot hatalomra kerülése esetére. A kiwik vezérletével csoportgyőztesként lépnek tovább, majd a nyolcaddöntőben Kamerunt is búcsúztatják. A spanyolok elleni negyeddöntőben egy rosszul sikerült becsúszás után már a 2. percben kiállítják, így Új-Zéland nem jut be a legjobb négy közé. Így is nemzeti hősként ünneplik mind itthon, mint Óceániában.

Balu a felkerülés utáni 24 órán belül elolvas egy cikket az Aljas Online-on, és kommentet is ír hozzá! Mivel mindez nem elégíti ki szereplési vágyát, e-mailben jelentkezik a szerkesztőségnél, szeretne nyilatkozni egy aktuális témával kapcsolatban. Nem áll le, néhány hét alatt valósággal „lyukat beszél” az olvasók hasába, így mivel a honlap letiltja megszólalásait, blogot kezd írni, amivel milliókat keres.

Imit alaposan megfosatja a gyurmázás után kényszerből elfogyasztott, citromos-túrós turmix, így, ügyvédi irodánál kialakított kapcsolatait kihasználva, keresetet nyújt be a konditerem ellen. A kiváltó ok miatt stílszerűen a szart is elpereli a tulajdonostól, megkapja a teljes termet, első intézkedésével pedig kitiltja a helyről a legendát, Pistát, akit azért kárpótlásként benyom a SOTE-re, hogy kedvére tanulmányozhassa a mitochondriumokat. A feldühödött oldtimer az utcán támad Imire, aki szerencsére első ütésével akupunktúrás pontot talál el, így támadója azonnal lead 30 kg izmot.

Furik úr csodálatosan berendezkedik a KPMG-nél, és mivel elnyúlik munkaideje, nem a Kinizsiből, hanem a Forgács utcánál található központból jár futva a meccsekre. Mivel a pókerre csak éjjel marad ideje, úgy dönt, egy időre felhagy az alvással, március 26-ig le sem hunyja a szemét. Szervezete teljesen kikészül, így amikor végül álomba szenderül, csak júliusban ébred fel, ami miatt lekési a szakdolgozat leadási határidejét.

Pufi a házi állatkert továbbfejlesztése jegyében befogad egy tukánt, amellyel szoros barátságot köt. A jószág viszont sajnos elkapja a madárinfluenzát, így a tisztiorvosi szolgálat karantén alá vonja a Letenovics-Nagy lakot. Miután januárban újra edzésbe állt, nem maradhat súlyok nélkül, így az azóta nehézsúlyúvá dagadt Puszi nyuszit tárcsa helyett használva tartja karban magát. Főnöke úgy dönt, hogy Thaiföldön marad, így hirtelen Pufi nyakába szakad a cég. Miután a tulajdonoscsere hivatalosan is megtörténik, gigantikus adótartozás kerül felszínre, amelynek köszönhetően Roló 13 éves börtönbüntetést kap – az ítéletet szerencsére felfüggesztik.

Zsani amellett, hogy továbbra is minden mérkőzésen tiszteletét teszi, idézetgyűjteményét pedig könyvben adja ki, megnyeri a PSZÁF-on belül meghirdetett „Ki tud több szóviccet mondani és komolytalan körímélt küldeni egységnyi idő alatt?” házi bajnokságot. A sikernek köszönhetően félig-meddig átevez a humorszakmába, és Galla Miklóssal párban országos turnéra indul. A Besenyő család Margitjának szerepét egyelőre visszautasítja.

Mikivel közlik, hogy csupán egy adminisztrációs hibának köszönhetően maradtak le a Széf felvételéről, kárpótlásként pedig 2010-ben adásba kerülnek. Hutch-csal az első kilenc kérdésen átgázolnak, és egyik esetben sem nyitnak bombát tartalmazó táskát, így az a szerencsétlen helyzet áll elő, hogy az utolsó kérdésnél két végzetes széf közül választhatnak. Miután a szerkesztők közlik, hogy nem tehetnek semmit, tiltakozások kezdődnek ország szerte, amelynek eredményeképpen az RTL Klub elveszíti sugárzási jogát, és kivonul a magyar piacról, így véget vetve hirtelen a Barátok köztnek.

A tábor teljes létszámban kíséri el a csapatot a klubtörténet első teremtornájára. Nagy meglepetésként ér mindenkit, hogy az ellenfelek között a Ferencváros, a Partizan Belgrád és a Millwall Európa-szerte hírhedt kemény magjának csapata is feltűnik, akik egy megbeszélt bunyót fűszereznek némi futballal. A Bányász bravúros szerepléssel a döntőig menetel, ez pedig annyira feldühíti az említett három csoportot, hogy azok közös erővel próbálnak elégtételt venni az Aljas táboron. A fanclub derekasan helyt áll, és önvédelemből kórházba juttat 72 huligánt.

7 megjegyzés:

  1. mit mondjak fasz vagy a legjobb értelemben :) ennyire eltalálni mindenikből a legjellemzőbbet! a legjobb eddig, még könnyek is szöktek a szemembe :)

    VálaszTörlés
  2. Kösz Vaki. Szerencsére volt alapanyag. :)

    VálaszTörlés
  3. Kurva nagy lett Miki! akupunktúrás pontot talált el így egyből leadott 30 kiló izmot :))))))))

    VálaszTörlés
  4. Benyó és Furik úr prognózisa tűnik a legvalószínűbbnek... :)
    Az enyém sem rossz, azonban a tukán helyett inkább egy kafferbivalyt fogunk örökbefogadni!

    VálaszTörlés
  5. ahhoz mennyit kell inni, hogy ilyeneket írj? :)
    amúgy tényleg állat a cikk

    VálaszTörlés
  6. Nagyon nagy. Minden tiszteletem a szerzőé.

    VálaszTörlés
  7. Akkor már csak ezért is bombázni foglak Benneteket a hülye e-mailekkel! Önbeteljesítő jóslat..hmmm Mike, menj el horoszkóp írónak :)

    VálaszTörlés