2009/12/15

"Ismét lehet alulról kapaszkodni!"

Miután a bajnokság végeztével hivatalossá vált, osztályváltásra kényszerül a csapat, az Aljas Online a Tejesembert kérte fel, értékelje az idényt. Az elnök nem dől a kardjába az eredmények láttán, ragaszkodik a hagyományokhoz, és határtalanul bízik az együttesben.

Mennyire éli meg csalódásként a kiesést?
- Nyilván nem erre számítottam a szezon előtt, de egy csapat életében vannak könnyebb és nehezebb periódusok, most nem voltunk annyira szerencsések. A vezetőség is tudomásul veszi, hogy nem profik a játékosok. Amíg a szellemiséggel nincsen gond, a szakmai munkába nem szólunk bele. Annak idején legalulról indulva ért el gyakorlatilag mindent a klub, amit a lehetőségek engedtek, most ismét lehet kapaszkodni.

Felröppent, hogy esetleg neves edzőt szerződtetnek télen az együttes mellé.

- Valóban, voltak ilyen gondolatok, de végül az elnökség elvetette az ötletet. Nem lenne szerencsés, ha egy idegen próbálná átformálni az együttest, ráadásul eddig minden nehéz helyzetet kezelni tudtak a fiúk.

Gazdaságilag mennyire érinti érzékenyen a klubot a kiesés?

- A kassza eddig is kongott az ürességtől, ez már hagyomány. A meccsek látogatása ugyanakkor továbbra is ingyenes lesz, ez a tábor megérdemli.

Sok csapat egzotikus országokba utazik a télen. Lesz edzőtábor?

- Nem. Sajnos mindenkinek sok a dolga, pedig Texasba például ugye mehetnénk. Itthon készül a keret, egy teremtornára mindenképpen megpróbáljuk benevezni a csapatot, továbbá fedett pályás edzéseket tervezünk. Az alapozás december 31-én, este 8 óra felé kezdődik, kezdetben a mentális tényezőkre helyezzük a hangsúlyt.

A keretben várhatóak változások? Vannak esetleg kiszemeltek?

- Prukner mestert idézve a szemétdombon tudnánk kotorászni, ha akarnánk. Csak szabadon igazolható futballisták jöhetnének szóba. De ez csak elvi lehetőség, hiszen ha a jelenlegi keret egyben tud maradni, nem lépünk.

És ha bármi közbejön?

- Szerintem a játékosok is tudják, hogy az ősszel mutatottak alapján nem fognak tolongani az érdeklődők... Nem mintha bárki is jelezte volna, hogy odébbállna. Ha munkahelyi vagy egyéb elfoglaltságok miatt lépni kell, akkor természetesen lépünk. Addig nincs értelme találgatásokba bocsátkozni.

Mi az elvárás a csapattól tavasszal?

- Elvárás nincsen. Ahogy hallom, a csapat egyértelműen a visszakerülést tűzte ki célul, presztízskérdést csinálnak ebből a fiúk.

2 megjegyzés:

  1. Sajnos nem lehet minden cikkhez, mert van egy kvóta, és közelítünk felé. Amúgy van róla is raktáron természetesen! :)

    VálaszTörlés