A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FC Beverem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FC Beverem. Összes bejegyzés megjelenítése

2013/03/14

Döntetlen a tavaszi rajton

Csapatunk 1-1-es döntetlent játszott az FC Beverem ellen a tavaszi szezon első fordulójában, a D3 liga nyitányán. 

A kiegyenlített első félidőben váltakozva forogtak veszélyben a kapuk. Játékunk döcögött, sok figyelmetlenség, pontatlanság tarkította azt - a rivális elsősorban ezeket kihasználva ért oda a büntetőterületünk környékére. A szünet után nem sokkal egy álmoskás védekezést kihasználva a vezetést is megszerezte az ellenfél. Hátrányban egy fokozattal feljebb kapcsoltunk, abszolút átvettük a találkozó irányítását, birtokoltuk a labdát. A helyzetek nem jöttek futószalagon, de azért akadt esély az egyenlítésre, és egy kettes figura meghozta a pontot érő gólt. 

A meccsben több is lehetett volna, de a mutatott játékunk alapján nem érdemeltünk győzelmet. Az ellenfélnél egy sajnálatos sérülés is akadt, a liga Torghelle Sándorának természetesen jobbulást kívánunk. 

FC Beverem - Aljas család 1-1 (0-0)
Gsz.: Csóti N. 
Aljas: Molnár I. - Kívés L., Szabó M., Mihály A., Szamosközi G., Antal G., Csóti N.

A következő körben folytatás az FC ESN ellen, a meccs 21.15-kor kezdődik.

2013/03/08

Ismerős ellen kezdünk

Ismertté vált a tavaszi szezon csoportbeosztása. Csapatunk egy viszonylag erősebb negyedik ligába került, amelyben ismerősökkel is meccselhet. Az első mérkőzésen például egyből az az FC Beverem jön majd szembe, amelyet a télen 4-2-re legyőztünk. Akkor egy hatékony félidővel eldöntöttük a három pont sorsát, a második játékrészben viszont közünk nem volt a mérkőzéshez. A szerdai összecsapás 19 órakor kezdődik.

Ellenfeleink:
FC Beverem, FC ESN, AZ Alkmaat, 51%, Fanatics, Bármi Lehet, Drímtím, Mortal Wombat, Abszint Alakulat, Detonátor FC, Wladek FC

Az Alkmaat és a Mortal Wombat ellen is nyertük az eddigi egyetlen találkozót,  a Fanatics-szal szemben buktuk, a bajnokság egyik komoly tényezőjének pedig a Bármi Lehet együttese tűnik, amely megnyerte a saját csoportját a télen. Róluk a szombati nagydöntő után Hutch tud majd némi infót szolgáltatni.

2013/02/08

Medve odapörkölt nekik

Medve odapirított az FC Beveremnek, fantasztikus átlövésgólt ért el 4-2-es győzelmünk alkalmával. Védőnk elmondta, nagyon régóta várt már egy hasonló pillanatra, és azon lesz, hogy hamarosan újra örömködhessen.

Csodaszép gólt szereztél. Egyesek szerint legutóbb a Szőke Szikla rúgott ilyet a Vasasban a Dorog ellen. 
- Köszönöm szépen, nagyon régóta vártam már, hogy újra betaláljak! Külön öröm, hogy egy tiszta lövésből sikerült ezt megtennem. Legközelebb talán kapok majd visszagurítást is nem csak egy lecsorgó labdából lesz lehetőségem - mondta Kívésman (természetesen nevetve) az Aljas Online-nak.

Mennyit segített a lövés kivitelezésében az, hogy Norbó nadrágját viselted?
- Ha nem adja kölcsön, talán pályára sem léphettem volna, úgyhogy mindenképpen. Ezúton szeretném kijelenteni, hogy nem nevetem ki többet, amiért mindig két rövidgatyát hoz a meccsekre! 

Szárnyaltál az első félidőben: volt egy majdnem gólpasszod, egy szép elzárásod, meg a gól. Mikor láthatjuk újra ezt a Medvét?
- Amint kinyitjátok a szemeteket és megtaláltok néhány passzal... :) Viccet félretéve, a felsoroláshoz hozzátartozik még, hogy a majdnem gólpassz után majdnem kaptunk is rólam egy gólt, szóval én nem éreztem a teljesítményemet kiugrónak. A felállásból adódóan legtöbbször én maradok hátul, ami sokszor meggátol abban, hogy megússzak a széleken, de azért igyekezni fogok, hogy ne kelljen ilyen sokat várni a következő találatomra.

Hét meccsből ötöt behúztunk, jelenleg a dobogón állunk, plusz van egy 4. helyünk a tornáról. Hogyan értékeled eddig a telet?
- Abszolút örülök, hogy hasonló kaliberű csapatokkal játszunk a téli bajnokságban, és hogy a meccsek nagy részét eddig meg tudtuk nyerni. A tornával kapcsolatban nyilván van egy kis hiányérzetem, de összességében jó kis nap volt és a végső helyezéssel elégedettek lehetünk. 

2013/02/07

A szünetig eldöntöttük

Győzelemmel folytatta szereplését csapatunk a téli bajnokságban, az FC Beverem ellen egy félidőnyi jó játékunknak köszönhetően arattunk 4-2-es sikert.

Az első nagy helyzetet mi puskáztuk el, aztán a másik oldalon Iminek is be kellett mutatnia egy bravúrt. Innentől kezdve az első játékrész szinte álomszerűen alakult, egy mesterhármassal és Medve parádés átlövésével megnyugtató előnyre tettünk szert - sőt lehetett volna több is közte.

A szünet után aztán teljesen más képet mutatott a találkozó. Csak nagy ritkán tudtuk tűz alá venni az ellenfél kapuját, nem tudtuk megtartani a labdát, és védekezésben is gyakorta hiányzott a koncentráció - ez valószínűleg nagyrészt a fáradtságnak tudható be. A Beverem így kozmetikázott az eredményen, a három pont viszont nálunk maradt. Balu mentett egy nagyon nagyot a gólvonalon, Polipunk pedig a vérét adta a csapatért.

A jövő héten az első félidőben mutatottakat kellene előszedni.

Aljas család - FC Beverem 4-2 (4-0)
Gsz.: Szabó M. (3), Kívés L.
Aljas: Molnár I. - Vass B., Kívés L., Szabó M., Szamosközi G., Mihály A., Csóti N.