2013/08/08

Kilencet lőttünk a sereghajtónak

Fölényes győzelemmel folytatta szereplését csapatunk a nyári bajnokságban, a sereghajtó ARTSZal Előre ellen 9-2-es sikert arattunk.

Miki és Medve sem tudott pályára lépni az összecsapáson, létszámgondjainkat ismét Imi kollégája, Gábor oldotta meg, aki meg is szerezte első gólját az Aljas mezben.

A találkozó viszonylag kiegyenlített játékkal indult, aztán ahogy kezdtük rugdosni a gólokat, úgy esett egyre inkább szét a rivális, ami megkönnyítette a dolgunkat. A második félidőben fölényessé tettük sikerünket, amely akár még nagyobb különbségű is lehetett volna.

Gergő négyet gurított, a meccs krónikájához pedig még hozzátartozik az is, hogy az Előre egy Norbónál is alacsonyabb játékossal állt ki - igaz, egyes források szerint ő 12 éves volt.

Aljas család - ARTSZal Előre 9-2 (3-0)
Gsz.: Antal G. (4), öngól, Csóti N. (2), Szamosközi G., Takó G. 
Aljas: Molnár I. - Vass B., Szamosközi G., Csóti N., Antal G., Takó G.

3 megjegyzés:

  1. remek kis meccs volt, kössz a lehetőséget és ismét elnézést a százhuszonhat kihagyott helyzetért..legközelebb ha mást nem is, legalább egy-két unszimpatikus ellenfelet igyekszek majd pontosan a hálóba helyezni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó volt ez teljesen, legközelebb majd jönnek a gólok is! Köszi, hogy kisegítettél minket!

      Törlés
  2. Utolsó mondat nagyot üt! :)

    VálaszTörlés