2013/08/01

Értékes döntetlen

Értékes pontot szerzett csapatunk a nyári bajnokság 8. fordulójában, a Hó SC elleni ütközet 2-2-es eredménnyel ért véget.

Létszámgondjainkat a nap folyamán Imi kollégája, Gábor oldotta meg, aki harcos játékkal nagyban hozzájárult a pontszerzéshez. Az ellenfél játékosai nem érkeztek meg időben, ezért emberelőnyben kezdtünk, viszont négy a három ellen sem sikerült érdemben veszélyeztetni a kaput. A kezdés megkoronázásaként a Hó egy megugrás után vezetést is szerzett - pont akkor, amikor kiegészült. Szerencsére gyorsan jött az egyenlítés, az utóbbi hetek legjobbját nyújtó Norbó labdájával Gergő gyalogolt a kapuig.

Nagy iram, oda-vissza játék jellemezte a találkozót a második félidőben, és benne volt a levegőben, hogy gólt kapunk - ez be is következett egy védelmi szunyóka után. Utolsó erőtartalékainkat mozgósítva letámadásba kezdtünk, aminek több szerzett labda lett az eredménye. Egy kiharcolt szöglet után sült a kettes figura, így értékes ponttal gazdagodtunk.

A döntetlen küzdőszellemünk mellett a jobb kapusteljesítménynek és némi mákos tésztának köszönhető. A meccs krónnikájához hozzátartozik, hogy Medve beérte a sérülés miatt a pálya széléről észt osztó Mikit a szereplési örökrangsor élén.

Aljas család - Hó SC 2-2 (1-1)
Gsz.: Antal G. (2)
Aljas: Molnár I. - Vass B., Kívés L., Szamosközi G., Takó G., Antal G., Csóti N.

1 megjegyzés: