2013/08/29

A döntetlen igazságosabb lett volna

Vereséggel fejezte be csapatunk a nyári bajnokságot, a Púp a lábon elleni összecsapáson egyetlen gól döntötte el a három pont sorsát (0-1).

Ezúttal sem volt túl hosszú a kispadunk és ezúttal is Miki őrizte a hálót, ennek ellenére a mérkőzés mindvégig kiélezett küzdelmet, nyílt játékot hozott. Első szándékból nem nagyon tudtuk szövögetni akcióinkat, az ellenfél hibáit kihasználva viszont mégis előttünk adódott több lehetőség (nem sok), de sajnos a csata egyetlen találatát a rivális szerezte egy egyéni alakítás után.

Rúgtunk két kapufát, hibáztunk a kapu torkából - nagyon úgy festett, hogy akkor sem szereztünk volna gólt, ha reggelig játszunk. Védekezésben ugyanakkor többnyire jól zártunk, alkalmi kapusunknak nem sok dolga akadt. A látottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna, ezzel együtt nem kell szégyenkezdünk a nyári produktum miatt.

Most rápihenhetünk az őszi idényre, ahol jó lenne ismét a mezőny első felét célba venni.

Aljas család - Púp a lábon 0-1 (0-1)
Aljas: Szabó M. - Kívés L., Szamosközi G., Antal G., Szolga R., Csóti N.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése