2013/02/28

A pontrúgások meccse

2-2-es döntetlent játszott csapatunk a bajnokság 10. fordulójában az FC Sördögök ellen, így az utolsó kör előtt is él az esély arra, hogy befussunk a dobogóra. Az összecsapáson egyetlen akciógól sem született.

Az első nagy helyzetet mi hagytuk ki, és bár az ellenfél birtokolta a labdát, és tologatta azt, a vezetést is mi szereztük meg. Sőt rögtön kétszer találtunk be két szépen végrehajtott kettes figura végén. Innentől abszolút második szándékból futballoztunk, az ellenfél irányított, de nehezen boldogult falunkkal. Aztán a második félidőben két szabadrúgást is kaptak a Sördögök a kapunk előteréből, amelyek kivédekezése megoldhatatlan feladatot jelentett, így kénytelenek voltunk megelégedni egy ponttal annak ellenére, hogy még a legvégén is megnyerhettük volna a meccset.

Az utolsó fordulóban egy nagyon erős csapat lesz az ellenfelünk, a sorsunk viszont a saját kezünkben van.

Aljas család - FC Sördögök 2-2 (2-0)
Gsz.: Antal G., Csóti N.
Aljas: Molnár I. - Kívés L., Szabó M., Szamosközi G., Mihály A., Csóti N., Antal G.

5 megjegyzés:

  1. A szabirugik kivédekezésére majd valamit ki kell találni csapatszinten.

    VálaszTörlés
  2. Nekem is kéne valamit találni csapatszinten hogy 3ból 1 helyzetet értékesítsek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet innod kéne valamit meccs előtt, az múltkor is bejött! :)

      Törlés
    2. Nyilván fel sem veszem az alaptalan rágalmazást, majd akkor Dömétől kérek valamilyen építő jellegű tanácsot.

      Törlés
  3. A Whiskeynek egész jól sikerült az utolsó két meccse..

    VálaszTörlés