2012/04/17

Egy percen múlt

Sajnos nem sikerült győzelemmel ünnepelni az Aljas HFC 100. ELTE bajnoki mérkőzését. A lényegesen jobb erőkből álló Mezitnájk ellen nem sok hiányzott a bravúrhoz, egy utolsó percben kapott góllal azonban 2-1-es vereséget szenvedtünk.

Az erőviszonyok mezőnyben kiválóan látszottak már az első félidőben: a felsőházhoz tartozó ellenfél birtokolta a labdát, mi minden erőnkkel védekeztünk. Összesen egy helyzetet sikerült kidolgozni a másik oldalon, de nem abból lett a gól, hanem Gergő partizánakciójából és a kapus ritkán látható hibájából. Pufi kapuja felé valósággal záporoztak a labdák, de vagy az irányzék volt rossz, vagy polipunk volt a helyén, vagy a kapufa mentett.

A lecekre a szünet után sem lehetett panaszunk. Amikor fokozódott a nyomás, még többször kisegítettek minket, többek között Pufi a jobb kapufa segítségével nézett ki egy büntetőt is. A játék képe alapján idő kérdése volt, hogy mikor egyenlít a Mezitnájk, bár az is igaz, egy méretes ziccerünk nekünk is akadt. Egy bal alsóba suhanó löket törte meg a jeget a hálónknál, az egyenlítés után pedig az ellenfél kockáztatott, levitte a kapusát. Három percig kiválóan álltuk a sarat egy sor blokknak köszönhetően, egy apró helyezkedési hibát kihasználva viszont egy perccel a vége előtt az egyébként szimpatikus rivális bevitte a győztes tust.

Ismerjük el, Fortuna ezen az estén a mi kezünket szorongatta, de ezúttal mi is megtettünk mindent, hogy ne szégyenkezve kelljen elhagynunk a pályát.

Aljas HFC - Mezitnájk 1-2 (1-0)
Gsz.: Antal G.
Aljas: Letenovics-Nagy R. - Nagy B., Kívés L., Vass B., Szamosközi G., Szabó M., Csóti N., Antal G., Molnár I.

1 megjegyzés:

  1. Volt egy nagy adag mákunk, de tettünk is érte, hogy legyen. Egy jobb csapattól így nem szégyen kikapni.

    VálaszTörlés