2010/05/19

Nyílt sisak, 4 gól - de vereség

Vereséggel zárta a tavaszi bajnoki küzdelmeket az Aljas HFC. Miután kiderült, a többi eredmény alakulása miatt nincs esélyünk az éremszerzésre, hajtós kis sörmeccset játszottunk a Reaktivált Gének ellen - ennek vége 5-4 lett nem nekünk.

Mackó és Furik úr hiányában alig akadt igazi védő a csapatban, ráadásul - mivel semmi értelme nem lett volna a vagdosódásnak - végig nyílt sisakkal futballoztunk, így egy élvezetes, góldús meccs kerekedett a dologból. Sajnos az előre játékban elkövetett hibákból rendre kontráztak a Gének, és a helyzeteket is velünk ellentétben jó százalékkal értékesítették, így pont nélkül maradtunk.

Nem kell tragédiaként felfogni a fiaskót, feltétlenül pozitívum, hogy egy tőlünk szokatlan harcmodort alkalmazva sikerült helyenként szép támadásokat vezetni, négy gólt szerezni. Az utolsó pillanatig mentünk előre az egyenlítésért, de az erőfeszítéseket nem koronázta siker.

A vereségnek köszönhetően az 5. helyen fejeztük be a szezont, az utolsó körben látottak pedig mindenképpen elgondolkodtatóak lehetnek: az biztos, hogy jobb egy ilyen meccsen kikapni 5-4-re, mint bunkerfutballal 1-0-ra úgy, hogy brusztolunk végig, és az ellenség kapuja felé sem nézünk... Persze, azért az eredményesség sem elhanyagolható tényező! Hajrá, Aljas!

Reaktivált Gének - Aljas HFC 5-4 (3-2)
Gsz.: Szamosközi G., Szabó M. (2), Molnár I.
Aljas: Nagy B. - Vass B., Szamosközi G., Szabó M., Molnár I., Csóti N., Antal G.

Tejesember: "A vezetőség köszöni a csapatnak az egész éves hozzáállást, egyben gratulál a harmadik félidőkben mutatott magas színvonalú teljesítményhez!"

Az utolsó körben nagy meglepetés nem történt, a dobogósok megtartották helyüket. A C osztálytól a CSTB tarcsi és a Gének mellett az Oranje búcsúzott.

TABELLA: A VÉGEREDMÉNY ITT - KATTINTS!

Eredmények: El Niño - Oranje 8-2, Söry - Egyetértés DSK 3-2, Vastüdő - CSTB tarcsi 5-0*, Galmácsi Tábor - Statikus Gumirugók 4-2.

3 megjegyzés:

  1. "szép" játékkal mentünk előre, 5ször eredményesen lekontráztak minket!
    kemény aljas harcmodorral megvertük a bajnokot!

    valahol jó lenne megtalálni az egyensúlyt, a helyes utat!!

    VálaszTörlés
  2. Fáj leírni, de egyet kell értenem. Szombaton, delíriumos állapotban megkezdjük a keresést!

    VálaszTörlés