2013/04/18

Kiütés Norbó vezérletével

Kiütéses, 11-2-es győzelmet aratott csapatunk a bajnokság ötödik fordulójában a Detonátor FC ellen.

Bár a kezdés előtt néhány perccel még elég vékony volt a létszám, mindenkit megnyugtatott, hogy Norbó jelezte, kettőzött bizonyítási vágy dolgozik benne. A találkozót aztán szunyókálva kezdtük, így egy abszolút elkerülhető góllal az ellenfél megszerezte a vezetést. Egy pontrúgás után gyorsan egyenlítettünk, és bár nem pörögtünk még mindig magas fordulatszámon, a szünet előtt már háromnál tartottunk. A játékrész zárásaként Norbó vezetésével túléltünk egy emberhátrányos szituációt is.

Fordulás után gyakorlatilag azonnal növeltük a fórt, a rivális pedig teljesen összezuhant. Kedvünkre kontrázhattunk, amelynek az lett az eredménye, hogy minden mezőnyjátékos betalált, és kiütéses sikert arattunk. Fontos megemlíteni, hogy az addig az előkészítésben jeleskedő Norbó a végén maga is learathatta a babérokat, duplával tette fel a koronát teljesítményére.

A gólkülönbség szép, de nem szabad túlértékelni a sikert, hiszen ennél jóval nehezebb feladatok várnak még majd ránk a tavasszal. Például a jövő héten is.

Aljas család - Detonátor FC 11-2 (3-1)
Gsz.: Antal G. (2), Szabó M. (3), öngól, Mihály A. (2), Kívés L., Csóti N. (2)
2 perc: Szabó M.
Aljas: Molnár I. - Kívés L., Szabó M., Mihály A., Csóti N., Antal G.

10 megjegyzés:

  1. Bocs Gabi, tegnap este már nem akartam későn sms-elni. Szóval a rekordod él továbbra is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj, Matchete sem sms-ez. Hiába, ha kiszedik a féket, beindul a szekér... Mindenesetre a két kapott gólt soknak tartom, úgyhogy - ha a támadósorba nem is - a védelembe majd még igyekszem bekerülni.

      Törlés
  2. köszönöm!!! nagyon igyekeztem bizonyítani, ezt ígérhetem jövő hétre is
    azért a "túléltünk egy emberhátrányos szituációt" résznél érzek egy kis iróniát, de csak ott :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig tényleg nem akart az lenni, színtiszta méltatásnak szántam!

      Törlés
    2. Azt hittem, azt fogod válaszolni, hogy az iróniát jól érezted, csak nem a "túléltünk...", hanem a "Norbó vezérletével" résznél kellett volna. :)

      Törlés
  3. Háromszor kellett elolvasnom, mire megértettem, hogy a cím nem tévedés! :))) "Norbó vezérletével", ilyen is van? :))

    Amúgy grat, szépen halad a szezon, fáj is a szívem....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, Norbi extraklasszis volt tegnap, úgyhogy nem túlzóak a jelzők. A mesterkettes csak a hab a tortán. Mindenki tudja, hogy soha nem ironizálnék a legjobb barátommal. :)

      Törlés
    2. Na, mérget evett a Pocok? :))))

      Szép volt Norbi, szép volt Norbi! :)

      Törlés
  4. A vezetőség egyeztetett már az új szponzorral akit tegnap este ismertünk meg?! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a gazdasági osztály feladata, nem a szakvezetésé.

      Törlés