2012/08/21

Négy arany az Aljas Olimpián

Négy arannyal zárta az Aljas család delegációja a hosszú hétvégén tartott alternatív olimpiát. A küldöttség húzóembere a női szakágot vezető Anyatigris volt, aki már az első napon Michael Phelpsre jellemző magasságokba emelkedett három elsőségével.

- Már amikor a csapat járműve begördült az olimpiai faluba, látszott, hogy AT felkészülése kirobbanóan sikerült. Egyáltalán nem lepődtem meg a teljesítményén, úgy is fogalmazhatunk, hogy abszolút mindent kiadott magából - mondta a sportoló higiéniai felkészítéséért felelő Benyó, akit saját versenyszámában, szombat este sajnos idő előtt diszkvalifikáltak.

Az említett szombati nap aztán a legnagyobb esélyesnek is meghozta a bajnoki címet. Kívésman szárnyalását segítette, hogy időben megérkeztek a közvetlenül a verseny előttre tervezett speciális doppingszerek, azt pedig nem állíthatjuk, hogy sikerei a kutyát sem érdekelték...

Szintén Medvéhez kapcsolódó hír, hogy a WADA minden rendben talált a doppingellenőrzésen is, a mintákkal dolgozó szakértők közül öten ellenben a legutóbb az yperni gáztámadásnál látott tüneteket mutattak.

A női tollaslabda küzdelmeit komolytalan játék miatt törölték, így Saci révén egy komoly éremesélyünk szállt el, a szellemi pankrációban induló Tibi pedig egy irtózatos küzdelem hatására inkább autóversenyzőnek állt. Csalódottságra azonban semmi ok, pláne, hogy a versenybizottság jelezte, ezt az olimpiát nem csak négyévente rendeznék meg...

3 megjegyzés:

  1. Mi vót a 4 versenyszám?

    Húzósör Tibivel nem volt?:))

    VálaszTörlés
  2. Ugyanazok voltak a versenyszámok, de csak két versenyző ért a csúcsra. :)

    VálaszTörlés
  3. mert ugye Maci 7kor úszott az aranyért!!! :)
    jó nagyon a cikk, Stiki

    VálaszTörlés