2011/08/12

Vissza a jó öreg BEAC-hoz!

A bajnokság honlapján megjelentek az első, következő szezonra vonatkozó információk. A legjobb hír, hogy az előzetesen beharangozottaknak megfelelően a küzdelmek visszatérnek a BEAC-pálya közelébe, a találkozókat az ELTE új pályáin játsszuk majd.

Egy szezon 11, 2x20 perces összecsapásból áll majd, az utolsó négy fordulóra sátorral fedik be a játékteret, szóval annyira megfagyni sem fogunk. A nevezési díj 45 ezer forint csapatonként, a meccseket kedden és / vagy szerdán 19.45 és 22 óra között vívjuk majd meg.

Csapatunk - mint ismert - a B ligában indulhat, papíron a következő együttesek lesznek az ellenfelek: Kiábrándítók, Stohl Buci, YBL, Szabolcsi Elixír, Tüdő FC, AS Friends, 22 Steps, Légszomj, Sördögök, Reaktivált Gének, FC Fehérvár.

A nevezési határidő szeptember 7., ezt nem árt észben tartani.

3 megjegyzés:

  1. hmm, kedvemre való mezőny ez!

    VálaszTörlés
  2. Néhány csapat egész ügyes volt régen, de szerintem már sokat öregedtek azóta.

    VálaszTörlés